[ 2014.01.01. ]

2014

Írta: M. J.
Boldog Új Évet Kívánunk.

A Derecske Ifjúságáért Egyesület Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kíván Minden vezetőnek, játékosnak, segítőnek, szurkolónak és sportbarátnak, valamint Derecske minden lakosának.

[ 2013.12.23. ]

Karácsony

Írta: M. J.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk.

A Derecske Ifjúságáért Egyesület Békés Boldog Karácsonyt Kíván minden vezetőnek, játékosnak, segítőnek, szurkolónak és sportbarátnak.

HírekKosárlabda
[ 2013.12.08. ]

Alacsonyabb korosztályban is népszerűbb lett a kosárlabda

Írta: M. J.
Egyre fiatalabb körökben is hódít Derecskén a kosárlabda. Több alsó osztályos is rendszeresen jár a heti két alkalommal kosárlabda edzésekre!

Az idei tanévben olyan gyerekek is elkezdtek kosárlabdaedzésekre járni, akik eddig nem. Nagy pozitívum, hogy már a fiatalabbakat is érdekli ez a sportág, így már alsó osztályosok is részt vesznek az edzéseken. Sőt idéntől már más városokból is járnak gyerekek a DIFE utánpótlás csapatába.
Fekete Richárd Hosszúpályiból jár heti kétszer, minden kedden és csütörtökön edzésekre. A kisebbek Gyarmati Károly, Mester Tamás és Karácsony Etienne nagyon élvezik az edzéseket .

Etienne aki Tépéről jár át, elmondása szerint régóta szeretett volna kosarazni így nagyon örült, amikor az anyukája elmondta neki, hogy Derecskén van erre lehetőség. „ Nagyon tetszenek az edzések, valamikor fárasztóak és a végére teljesen elfáradok, de érdekes is, mert Attila bácsi sok új dolgot tanít meg nekünk például a ziccer dobást nagyon szeretem. „ –válaszolt Etienne a kérdésre miszerint mennyire tetszenek neki az edzések?

Több dolog mellett érdekelt az is, hogy mennyire tudott beilleszkedni a csoportba illetve, hogy kiket tart a legjobb kosarasoknak!? (Rövid mosolygás után) Elmondta, hogy nagyon szereti a társaságot és mindenkivel jó barátságot kötött, illetve, hogy úgy érzi mindenki segíti őt a tanulásban és a gyakorlásban. Kedvenc játékosai – mert hogy kettő is van neki – Fülöp Patrik a látványos cselezései miatt és Széplaki Gábor a gyorsasága, ereje és ügyes labdakezelése miatt.

Érdekesség, hogy céljai közt említette meg azt, hogy szeretne az NBA-ben kosarazni viszont nem csak ebből akar élni hanem a kosarazás mellett szeretne dolgozni, méghozzá filmproducer szeretne lenni. Fiatal kora ellenére nagyon határozott elképzelései vannak olyannyira, hogy már konkrétan azt is tudja, hogy akciófilmekben szeretne közreműködni.

Etienne nem csak szereti csinálni de nézi is a kosárlabdát. Kedvenc csapata az Orlando Magic, kedvenc játékosa pedig Lebron James. Másik kedvenc elfoglaltsága, Xbox-on játszani és természetesen ott is a kosárlabdát részesíti előnyben.

A fiataloknak további kitartó munkát az edzésekhez, és reméljük még többen és még lelkesebbek csatlakoznak a csapathoz.

[ 2013.11.28. ]

Cél a Megye II. bajnoki címe

Derecske Hírek 2013.11.

[ 2013.10.28. ]

I. Derecskei Sportfesztivál

Derecske Hírek 2013.10.

[ 2013.10.22. ]

Győzelem

Írta: A.K.A.
Első meccsen vettük az akadályt, amelyet a Mikepércs csapata jelentett.
A meccs elejétől kezdve dominált csapatunk. Mi sem mutatja jobban, hogy mindössze 14 pontot kaptunk az első félidőben. Remekeltek a magas embereink támadásban, a kis embereink pedig védekezésben nyújtottak kiemelkedőt. Jól bemutatkoztak újonnan igazolt játékosaink is: Adamecz Péter, Szekeres Szabolcs, Zsoldos Dávid.

Végeredmény: DIFE KK – MIKEPÉRCS JAM47 97-43

[ 2013.10.16. ]

Nyitómérkőzés

Írta: M. J.
A DIFE KK számára 2013. 10. 21-e az a nap amikor megkezdi a bajnokságot.

A hétfői derbin a Jam 47 Mikepércs csapatát fogadjuk hazai pályán. A mikepércsi csapat már túl van az első pár meccsén nekünk viszont most kell felpörögni a bajnokság további részére.

Minden érdeklődőt és szurkolót várunk!
Tehát akkor 2013. 10. 21-én 18:30-tól a Derecske városi sportcsarnokban DIFE KK-Jam 47 Mikepércs mérkőzés.

HAJRÁ DIFE!

[ 2013.09.25. ]

Szeptemberi változások

Írta: M. J.
A legtöbb változás bármilyen sportegyesület esetében a szezon előtti hónapban, és az előkészületeknél történik. Nincs ez másképp nálunk sem. Íme néhány dolog az idén történt változásokról!

Kérdés: A változások sorát ha jól tudom Kovács Attila indította meg!?
Pápa Krisztián: Augusztus végén már biztossá vált, hogy Kovács Attila befejezi a munkáját a kabai általános iskolában. Attilának eddig is elég sok kötődése volt a városhoz, mivel a helyi csapat játékosa 2006 óta. Kovács Balázs távozása után az edzői feladatokat is Ő látta el a felnőtt csapatnál. 2012-ben pedig a DIFE utánpótlás játékosainak is Ő lett az edzője. Szeptemberben viszont ez a Derecskéhez kötődés még erősebbé vált mivel a helyi gimnáziumban kezdett el dolgozni, mint testnevelő tanár. Munkájához sok sikert kívánunk!

K: A tavalyi évre visszanyúlva az egyesület megnyert egy pályázatot.

Pápa Krisztián: Egyesületünk 2012-ben pályázati pénzt nyert, amit a helyi kosárlabda és az utánpótlás nevelésére költött. A pénzből vásároltunk például az utánpótlásnak mezeket és minden tag kapott bemelegítőt is, amik mint motivációs hatással is voltak a gyerekekre. Beszerzésre kerültek még új kosárlabda palánkok is, amelyek már a tanítás végén felhelyezésre kerültek. Kialakítás alatt van még az udvaron lévő kosárlabda pálya fejlesztése. A pálya valamint a vonalazás kész már csak a palánkok hiányoznak és kezdődhet is a játék a gyerekek számára. Továbbá a pénz egy részéből támogatást nyújtottunk a kosaras gyerekeknek, hogy részt vehessenek egy Perkupai kosaras táborban amit egyesületünk szervezett nekik.

K: Hogy állnak a hobby kosarasok?
Pápa Krisztián: A másik szabadtéri pálya Derecskén a gimnázium területén, a nyár folyamán nem ált rendelkezésre használatra, ezért az amatőr kosárlabda kissé elhanyatlott. Szeptember első tanítási napján viszont újra használhatóvá vált a helyi kosarasok számára így elkezdődött a felkészülés amatőr szinten is az elkövetkezendő tornákra. Valamint a toborzás a derecskei kosárlabdázás érdekében és a játék megszerettetése a fiatalokkal.

K: A felnőtt és az utánpótlás csapat mikor kezdik meg a felkészülést?

Pápa Krisztián: Szeptember elején elkezdődtek az edzések. A felnőtt csapat heti három alkalommal edz a városi sportcsarnokban. Az időpontok megszokottnak mondhatóak. Hétfőn 18:30-tól 20:00-ig, szerdán 19:00-tól 21:00-ig, pénteken 19:00-tól 20:30-ig. Utánpótlás szinten viszont már annál nagyobb változás történt Kovács Attila helyi munkája miatt. A gyerekek ugyan úgy a Bocskai István Általános iskola tornatermében edzenek, viszont a heti egy vasárnapi edzés helyett szeptembertől heti kettő edzést tud vállalni Attila. Az edzések kedden és csütörtökön is 17:00-tól 18:30-ig tartanak.

K: Volt egy sportágválasztó a városban. Hogy sikerült?

Pápa Krisztián: 2013-ban lett első ízben megrendezve lett I. Derecskei Sportfesztivál amin természetesen egyesületünk is képviseltette magát. A tervek szerint minden helyben űzhető sportág bemutatkozott a kettő napos fesztiválon. A kosárlabda mellett például részt vettek a kézis és aerobikos hölgyek, a focisták, a karatésok, a kung-fusok, ping-pongosok és a lövészek is. Első napon a kosaras srácok debütáltak és egy látványos bemutatót tartottak a gimnázium 9.-10. évfolyamának, akik tanóra keretében látogattak el a sportcsarnokban. Az első nap második bemutatója is látványosra sikerült ezt az általános iskolások érdeklődő osztályai tekinthették meg. A második nap úgynevezett „családi nap” volt, amikor a szülők is kilátogathattak és megnézhették, hogy milyen sportot űzhetnek városunkban a kisebb és nagyobb gyerekek.

[ 2013.09.01. ]

DIFE KK Edzéseink időpontjai!

Írta: A.K.A.
A felnőtt csapat edzései a derecskei csarnokban 09. 02-től:
Hétfő: 18:30-20:00 Szerda: 19:00-21:00
Péntek: 19:00-20:30

Az utánpótlás edzés időpontok: heti 2 edzés (még egyeztetés alatt) Első alkalom: 09. 08. 10:00 Általános Iskola

A felnőtt csapat edzéseit Walke Károly, az utánpótlás csapat edzéseit Kovács Attila tartja a 2013/2014-es szezonban is!

[ 2013.08.22. ]

Kezdődnek az edzések!

Írta: A.K.A.
DIFE KK játékosok! Szeptember első hetében indulnak az edzések! A vezetőedző továbbra is Walke Károly lesz! Az edzésidőpontok még egyeztetés alatt vannak.

HírekKosárlabda
[ 2013.08.04. ]

Teigler Tamás nyara..

Írta: M. J.
Nyár, kosárlabda, utánpótlás, előző szezon, következő szezon..

Szia. Köszönöm a lehetőséget, a beszélgetéshez. Hogy telik a nyár? Sportolsz, mozogsz rendszeresen?

Hali. Én köszönöm, hogy felkértél. Gyorsan telik a nyár, már Augusztus van és észre se vettem, úgy eltelt. Sportolni sportolok, bár közel nem mozgok olyan sokat, mint mikor volt suli/edzés, de azért nem punnyadtam el. Szerencsére voltak tornák, amin sikerült részt vegyünk. Gondolok itt a Püspökladányra, a Békéscsabára (kosárlabda) meg még egy foci tornát is ide lehet sorolni, ez a Pocsaji torna volt. Mind nagyon élvezetes volt számomra.

Említetted a streetball versenyeket, mennyire tartod fontosnak az ilyen rendezvényeket? Mennyire fontosak az ilyen rendezvények a fiatalok számra?

Fontos, mindig jó, ha eredményt tudunk elérni valamiben, és magát a kosárlabdát is jobban meg tudják szeretni a fiatalabbak az ilyen tornáknak köszönhetően.

Ha jól tudom tisztában vagy a derecskei utánpótlással. Milyen a következő generáció? Mennyire összetartóak? Milyen lehetőségeket látsz bennük?

Meglátásom szerint néhányan gyorsan, néhányan kevésbé gyorsan fejlődnek, de nem akarok hülyeséget beszélni, mert annyira azért nem ismerem még őket, de majd jövőre az NBA-ben összehangolódunk. : )

Ki/kik azok akiket akár már most is szívesen látnál a felnőtt csapatba?

Egyelőre Iklódi Eriket, de Fülöp Patrikot is el tudom képzelni olyan 1-2 év múlva. Mindketten hihetetlen gyorsan fejlődnek. Őket legfőképpen, de például Széplaki Gábor is egész gyorsan fejlődik. Még sorolhatnám. Sajnos most kiesett ez a nyár, leszerelték a palánkokat és se ők se mi labdát se láttunk már kb 1 hónapja. Remélem azért nem felejtettünk el, kosarazni.

A DIFE csapata a 2012/2013-as szezonban a 8.-ik helyen áll/végzett. A teljesítmény elég hullámzó volt voltak szép győzelmek ugyanakkor vereségek is. Szerinted mi az, amin a változtatnia kellene a csapatnak a jobb teljesítmény érdekében?

Az előző szezon tényleg egy hullámvölgy volt, ha jól emlékszem, akkor talán 5-0 val indultunk, utána meg jött egy 8 vereséges széria. Sajnos szinte mindig kikaptunk a szoros meccseken, ebből volt legalább 4, ezeket, ha fordítva fejeztük volna be, a mi győzelmünkkel, mindjárt nem ez lett volna a helyezésünk a szezon végén. Többen kéne legyünk az edzéseken, mert hát mit tud egy edző kezdeni 6-8 játékossal. Ezért is jó, hogy jövőre lesznek új játékosok (ha lesznek), és jönnek fel az ifiből is. Ezt láttam a legfőbb problémának, nem is okoskodok tovább

Milyen céljaid vannak a következő szezonra? Mit szeretnél elérni? Most fogsz érettségizni, mennyire tudod majd összeegyeztetni az edzéseket és a meccseket a tanulással?

Nem ártana elérni a csapattal egy jó helyezést, mert simán képesek lennénk rá. Mondjuk nem 6-an. Számomra ez lenne a cél. Igen, jön az érettségi, ezért valószínűleg nem fogok tudni részt venni mindig edzéseken, de természetesen így is ott leszek, ha lesz rá lehetőségem. Majd kiderül

Mit szeretnél elérni hosszabb távon a kosárlabdázásban?

Szeretem a kosárlabdát, ezért jó is lenne elérni valamit. Ha lesznek lehetőségek, hogy ”nagyobb” szinten egyszer majd kosarazhatok, akkor meg fogom ragadni. Egyelőre itt kéne jól teljesítenem, és nem szerencsétlenkednem. : )

Köszönöm szépen a beszélgetést. A nyár további részére jó pihenést kívánok, és sikeres, sérülésmentes felkészülést a következő szezonra.

HírekKosárlabda
[ 2013.07.10. ]

Első streetball az utánpótlás tagjainak

Írta: M. J.
A DIFE utánpótlás csapatából pár ember első ízben vett részt streetball rendezvényen. A srácok két 4 fős csapatra bomolva már az első tornájukon megszerezték az első két helyet a püspökladányi kosárdzsembori nevezetű eseményen.

2013.07.07.-én egy már szokásosnak mondható rendezvényen volt a DIFE utánpótlásának 8 tagja.

A püspökladányi kosárdzsemborit a gyógyfürdő parkolójában kialakított pályákon játszották a játékosok. A rendezvényen 4 kategóriában összesen 22 csapat vett részt. A 15 év alatti kategóriában a két derecskei csapat diadalmaskodot. Sajnos rajtuk kívül csak egy karcagi csapat vett részt ebben a korosztályban. A csoporton belül mindenki mindenkivel játszott kétszer, és az így összesített két legtöbb győzelmet szerző csapat játszhatta a döntőt.

Már az első mérkőzésen egymásra talált a két csapat, mivel a sorsolás úgy hozta, hogy egymás ellen játszották az első mérkőzésüket. Az első meccsen óriási küzdelem volt. A rendes játékidőben nem is született döntés, mert a csapatok ugyanannyi pontot szereztek. Jött a kettő perces hosszabbítás, ami szintén nem hozott döntést. Így a szabályzat értelmében döntő kosárig ment a küzdelem ahol az „A” nevezetű csapat diadalmaskodott.
Ezután mindkét csapatunk magabiztosan győzte le a karcagi „Meglepetés” névre keresztelt csapatát. Mindenképpen meg kell említeni a karcagiak hihetetlen küzdőszellemét és azt, hogy az utolsó pillanatig küzdöttek mindkét meccsen.

A visszavágók során először a „Kistücsök” nevezetű gárdánk játszott a karcagiakkal, ahol küzdelmes meccsen másodjára is sikerült megnyerniük a mérkőzést. Ezután jött a neheze a csapatnak, mert az előző meccs kudarcát megemésztve kellett pályára lépjenek az „A” nevű csapatunk ellen. A mérkőzés elején fej fej mellett haladtak a csapatok, de aztán az „A” csapatban megbomlott az addig igen szépen fennálló csapategység, és ezt kihasználva a „Kistücsök” csapata 5 ponttal megnyerte a mérkőzést. A csoport utolsó meccsén az „A” csapat összeszedte magát és másodszor is sikerült megvernie a karcagi csapatot. A döntőbe így a két derecskei csapat került be.

A döntőket a center pályán rendezték meg, hogy a lehető legtöbben lássák. Óriási küzdelem vette kezdetét a kupáért. A mérkőzés végig jó iramban zajlott. Az „A” nevezetű csapatunk egy kicsit magabiztosabban játszott, aminek köszönhetően pár ponttal ugyan, de megnyerte a mérkőzést.

A mérkőzések között, levezetésnek és szórakozásnak szánt, dobóversenyek zajlottak. A fiatalok ezeken is képviseltették magukat. Fülöp Patrik és Daku Attila elindultak a 3 pontos dobóversenyen, ahol Patrik, – mint egyik legfiatalabb induló – óriási tapsvihart kapott mikor elkezdte az 5 dobást. Az első dobása rögtön kosár lett, aminek következtében a közönség őrjöngött. 5-ből két bedobott 3 pontos dobással sajnos nem jutott tovább, de óriási élménnyel gazdagodott. Az úgy nevezett TWOballban Homoki Zsolti és Széplaki Gábor páros próbált szerencsét, ahol igen szép pontot dobtak, de sajnos a döntőbe nem jutottak be. Patrik elindult ezen a dobóversenyen is Teigler Tamás DIFE KK játékossal, ahol igen szép 50 pontos eredménnyel döntőbe is jutottak.

Derecskéről a kicsiken kívül további 2 csapat vett részt ezen az eseményen, így összesen 4 csapattal képviseltette magát Derecske ezen a rendezvényen ahol minden csapatunk nagyon szép eredményt ért el.
15 éves korig korcsoportban az „A” nevű csapat (Csóré Péter /Csk/, Csóré Tamás, Homoki Zsolt, Széplaki Gábor) első helyezést ért el. A „Kistücsök” nevű csapat ( Fülöp Patrik /Csk/, Daku Attila, Kecse József, Szabó László) második helyen végzett.

A 16-22 éves kor közötti korcsoportban a „Derecske” nevű csapat (Teigler Tamás /Csk/, Porkoláb Gyula, Juhász Csaba) harmadik helyen végzett.

A Vegyes kategóriában egy püspökladányi hölggyel kiegészülve a, „Derecske Team” nevű csapat (Fazekas Csongor /Csk/, Rácz Csilla, Szűcs Lajos, Máté József) második helyezést ért el.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek Tóth Imre „Imo”nak, Karacs Nándornak és Oláh Dávidnak a szervezést. A rendezvény hangulata és lebonyolítása tökéletes volt. Reméljük, hogy a téli is legalább ennyire színvonalas lesz.

A derecskei csapatoknak gratulálok, és további sikereket kívánok.