Derecskén nagy hagyományokra tekint vissza a kézilabda, melyre méltán büszke városunk. 2024 tavaszán egykori derecskei kézis lányok keresték meg egyesületünket, hogy együtt élesszük fel ezt a sportágat. Neki is láttunk a feladatnak és három hónap alatt sikerült edzőket szerződtetni, terem kérdést stabilizálni, szükséges eszközöket, mezeket beszerezni, minden szükséges adminisztrációt abszolválni, hogy indulhassunk a felnőtt női megyei bajnokságban. A felnőtt női csapat vezetőedzője Milánik Zoltán, aki párhuzamosan a Debreceni Sportiskolában utánpótlás edző, szintén női vonalon. Hetente 2 edzést tart nálunk és mentor szerepet vállal az utánpótlás csapatunknál. Stratégiai szempontból az utánpótlás kérdés létfontosságú, ezért már most szeptembertől elindítottuk ezen a vonalon is a képzést. A csapat vezetőedzője Papp Gabriella, aki a Bocskai István Általános Iskola testnevelő tanára.

Célunk az utánpótlás korosztály erősítése, folyamatos fejlődés.  Jól tudjuk, hogy nehéz a sikerhez vezető út és nagyon sok még az előttünk álló feladat, de a legfontosabb, hogy elindultunk.