HírekKézilabda
[ 2025.10.27. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! – Püspökladányi LE – DIFE Derecske

Nagyvárad
2025.10.27.

A mérkőzésre 16 játékos helyett csak 13-at tudtunk nevezni, ami önmagában is előre jelezte, hogy nem állunk könnyű mérkőzés elé. A belső hármas pozícióban cserelehetőségünk nem volt. A pihentetésre kitalált kétbeállós játékot pedig nem tudtuk hatékonyan játszani.

A mérkőzés egészére érvényes volt az, hogy a lányok nem voltak ott fejben a pályán. Rengeteg technikai hibát vétettünk, a labdaeladáson, a lépéshibán, a ziccerek kihagyásán át a szabálytalan középkezdésig mindent tudtunk hozni sajnos. Ez utóbbi mutatja, hogy a lányok nem igazán érkeztek meg a mérkőzésre fejben, amiből kizökkeni nem sikerült. Ehhez biztos hozzájárult az is, hogy a mérkőzés elején a kapusunk Pénzes-Kemecsei Zsuzsa súlyos sérülést szenvedett, és a cserejátékosoknak és jómagamnak is többször kellett arra figyelni, hogy őt tudjuk segíteni a mentők megérkezéséig. Ez lelkileg is megviselte a lányokat.

Amit megtanulhatunk a mérkőzésből az az, amivel az ellenfél két embere megvert minket. Nevezetesen hogy a belső három embernek is tudni kell úgy húzást indítani, hogy vagy az irányító vagy az átlövő a zárásba berepülve ziccerbe kerüljön. Ezt mesterien csinálták, aminek az ellenszerét a beálló zárásának elkerülését a dekoncentrált játékra tekintettel rövid időszakokra tudtuk csak alkalmazni.

A mérkőzés tanulsága, hogy állókézilabdával és ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni, még egy statisztikailag tőlünk gyengébbnek ítélt csapat ellen sem.

A mérkőzés egyik pozitívuma, hogy az eddig kevés játéklehetőséget kapó “újrakezdő” derecskei játékosok is tudtak téthelyzetben gólt, gólokat lőni, amire a későbbiekben építhetünk. A másik pozitívum a kapusaink teljesítménye. Pénzes-Kemecsei Zsuzsi tartotta nekünk az eredményt a sérüléséig, és Váradi Zsófira is bátran számíthattunk.

Pénzes-Kemecsei Zsuzsi mihamarabbi felépülést kívánunk és várunk vissza!

Sajnálom, hogy a szurkolótáborunkat nem tudtuk kiszolgálni az őket megillető játékkal, pedig ők a saját részükről mindent megtettek.

Püspökladányi LE – DIFE Derecske 24:23

Megyünk tovább, hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.10.23. ]

U14-es lány csapatunk megkezdte a bajnokságot

Debrecen
2025.10.22.

Máté József vezetőedző:

Nagy várakozással és izgalommal utaztunk el az első mérkőzésre ahol a DEAC/B csapatával találkoztunk. Tavalyi évből ismertük őket, de ahogy mi is, ők is némi átalakuláson estek át.

A mérkőzést nagyon idegesen, kapkodva kezdtük, sokat hibáztunk mind védekezésben mind támadásban. A sok kihagyott ziccer és a gyorsindítások egy nagyobb hátrányt okoztak már az első negyedben. Negyed végén a játékot átbeszélve egy teljesen új felfogásban pályára lépve a mérkőzés képe megváltozott. Teljesen kiegyenlített mérkőzés vette kezdetét. Próbáltuk akaratunkat ráerőltetni az ellenfél csapatára ami olykor szépen működött. Sajnos hiába nyertük meg összességében az utolsó 3 negyedet, a rossz kezdés megpecsételte a mérkőzés végkimenetelét és ellenfelünk került ki győztesen a mérkőzésből.

Mindenképpen bizakodásra ad okot ez a mérkőzés, láttuk, hogy miben kell fejlődnünk, e szerint dolgozunk tovább!
Gratulálok csapatomnak a teljesítményhez!
Nagyon büszke vagyok rájuk!

Köszönöm valamennyi játékos mérkőzéshez való hozzáállását és teljesítményét, mindannyian kellettek a sikerhez.

Hajrá DIFE! Hajrá U14Lány!

HírekKézilabda
[ 2025.10.19. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! – DIFE Derecske- Balkányi ISE

Derecske, Városi Sportcsarnok
2025.10.17.

Dr. Luxeder Zsuzsa Judit vezetőedző:

Az előző hetek mérkőzéseihez képest sokkal jobban kezdtünk, ami az eredményen is meglátszott, végre nem nekünk kellett menni az eredmény után. Az első félidőben főleg az átlövés gólok domináltak a játékunkban, melynek eredményeként megnyílt a hely a szélső és beállós játék előtt is. Az első félidőt 13:8-as vezetéssel zártuk, és a második félidő 10. percében – a gyors lerohanásokból lőtt góloknak köszönhetően – már 21-10-re vezettünk, így lehetőség nyílt több játéklehetőséget adni a kevesebbet játszó játékosoknak is, illetve félidőben a kapuban is tudtam cserélni.

A mérkőzés utolsó 20 percében elég sok technikai hibával játszottunk, sok ziccert és átlövést hibáztunk, ami egyrészt a fáradtságnak, másrészt a kapkodásnak, a nem megfelelően előkészített, vagy elkapkodott lövéseknek volt köszönhető.
Szerencsére a kapuban Váradi Zsófi védéseivel tudta kompenzálni a támadásban vétett hibáinkat.

A legtöbb gólt Kormos Evelin lőtte, aki hat találatig jutott. A mérkőzés legjobb teljesítményét pedig Váradi Zsófi nyújtotta, aki fiatalsága és a szemmel látható izgulása ellenére is képes volt a kötelező védéseken túl számos ziccervédésssel is hozzájárulni ahhoz, hogy az ellenfél tisztes távolban maradjon tőlünk.

Köszönöm valamennyi játékos mérkőzéshez való hozzáállását és teljesítményét, mindannyian kellettek a sikerhez.

Ismét köszönjük a fergeteges szurkolást!

DIFE-Derecske-Balkáni ISE 26:21

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.10.12. ]

Derecske U11 hírek

Derecske, Városi Sportcsarnok
2025.10.12.

Szorosan, de mindkét mérkőzésèt elveszítette kenguru csapatunk. Első meccsen az Újfehértói Sportklub csapata 9 ponttal, a másodikon pedig a TSK-Magiszter kerekedett felénk 5 egységgel. Szép megoldásokat láthattuk, egymást segítve küzdöttek játékosaink. Váradi Hèdi és Tandari Bence folyamatosan jól teljesítettek, a többiek pedig időszakosan villantak meg. Varga Mira és a Bujdosó testvérek szép kosarakat szereztek, a csapat másik része védekezésben emelkedett ki.

Javulni kell állóképességben és a közeli befejezésben.
Dóra Bálint vezetőedzőt ezúttal Fanni Kanyuk és Kovács Attila helyettesítette.

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!

HírekPingpong
[ 2025.10.12. ]

Felnőtt férfi asztalitenisz hírek!

Kaba, Városi Tornacsarnok
2025.10.11.

Asztalitenisz csapatunk hétvégén újabb két mérkőzést játszott a megyei bajnokságban. Délelőtt a nagy rivális Hajdúnánás II. csapata volt az ellenfél. Meglepetésre, magabiztos játékkal 13:5 arányban győztünk. Délután Hajdúsámson II. csapata következett, akiket még magabiztosabb játékkal 15:3-ra vertünk. A Bakó-Dóra páros mérlege 1 győzelem, 1 vereség, a Kóka-Husi páros 2 győzelelemmel zárta a napot. Egyéniben Bakó István, Kóka Zoltán 8-8 győzelem, Dóra László 6, Husi Zoltán 3 győzelemmel járult hozzá a nap sikeréhez. Ezzel csapatunk továbbra is dobogós helyen áll a bajnokságban.

Gratulálunk a Csapatnak!

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.10.11. ]

DIFE toborzó Berettyóújfaluban!

Berettyóújfalu, József Attila Általános Iskola
2025.10.10.

Egyesületünk tegnapi napon nagysikerű toborzó rendezvényt tartott a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskolában!

1-4-ik osztályig minden kisdiáknak bemutathattuk a kosárlabda szépségeit.
Egy rövid bemutató után pedig minden gyerek kipróbálhatta magát egyszerű, korosztály specifikus játékok útján!

Köszönjük Kari Sándor Igazgató Úrnak és kollégáinak a segítséget és támogatásukat!

Hajrá DIFE!
Hajrá József Attila Általános Iskola!

HírekKézilabda
[ 2025.10.08. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! – DIFE-Derecske-DVSC ACTIVE

Derecske, Városi Sportcsarnok
2025.10.07.

Dr. Luxeder Zsuzsa vezetőedző:

“A mérkőzést elég enerváltan kezdték a lányok, nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe. Sok rohanás, technikai hiba, figyelmetlenség és fegyelmezetlenség jellemezte az első félidő elejét. Az első öt perc után időt is kellett kérni, hogy egy kis rendet teremtsek a fejekben. A lányok szerencsére a 15. percben belelendültek a meccsbe, kevesebbet hibáztunk, mind támadásban mind védekezésben, aminek meg is lett az eredménye, mert egy hét gólos hátrányból sikerült felállnunk a félidő végére, ami egy egygólos vendég előnnyel zárult.

A félidei szünetben a megbeszélteket sajnos nem tudtuk a második félidő elején megvalósítani, egy öt perces kihagyás után az ellenfél ismét ellépett tőlünk négy góllal. Szerencsére az ellenfél edzőjének időkérése és a kapusuk cseréje nekünk is jókor jött és ismét megérkeztünk a mérkőzésbe. Az ellenfél folyamatosan vezetett előttünk 1-2 góllal egészen a 24. perc végéig, amikor kiegyenlítettünk (31:31).

Ezt követően felszült három perc következett, mindkét csapat többször is hibázott, de mi kevesebbet és átvettük a vezetést, először és nem utoljára a mérkőzésen. Az utolsó percet lehozva egy lőtt és nulla kapott góllal megnyertük a mérkőzést. Medgyesi Sándor volt edzőm szavaival élve sima egygólos győzelmet arattunk.

Egy nagyon nehéz mérkőzés végén megérdemelten fürödhettek a lányok az idei szezon első győzelmébe. Összeszedték magukat mind támadásban, mind védekezésben, nagyon nagyot küzdöttek, nem csak magukért, hanem egymásért is, így a mérkőzés legjobbja nem is lehet más, mint A CSAPAT csupa nagybetűvel.
A lányok elismerésén túl, nem mehetünk el szó nélkül a pályán lévő 8. játékos a szurkolótábor teljesítménye mellett sem, akik mindvégig a csapat mellett álltak. Köszönjük nektek ezt a fergeteges hangulatot.”

DIFE-Derecske-DVSC ACTIVE 33:32

A meccs végén a 2024/2025-ös szezon legjobb játékos díjak kerültek átadásra!

MVP: Erdődi Gréta
Legjobb támadó:: Pusztai Réka
Legjobb védő: Balogh Petra
Legtöbbet fejlődő: Zöldné Szabó Anna

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak és a csapatnak a tegnapi győzelemhez!

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.10.04. ]

Derecske U12-es hírek – Vereség Nyíregyházán

Nyíregyháza
2025.10.04.

Idegenben kezdte meg a bajnokságot megújult U12-es csapatunk. Első meccsen a TSK Magiszter csapata ellen jó kezdés után sajnos 2 ponttal alulmaradtunk. Második meccsen a hazai Zsákoló Zsiráfok fektetett minket kétvállra.
Edzésen kijavítjuk a hibákat és dolgozunk az állóképességen.

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kovács Attila

HírekKézilabda
[ 2025.10.01. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! – DIFE Derecske-Kállósemjéni SSZE

Derecske, Városi Sportcsarnok
2025.09.30.

Ma egy fontos hírt szeretnénk megosztani Veletek: közös megegyezéssel lezárult az együttműködésünk Milánik Zoltán eddigi vezetőedzővel.
Nagyon köszönjük Zolinak ez elmúlt időszak munkáját, a csapat megerősítését és a közösen elért eredményeket!
Sok sikert kívánunk neki a további pályafutásához!
DIFE vezetőség

A DIFE csapata megy tovább és folytatjuk az elkezdett munkát!

Túl vagyunk a második bajnoki mérkőzésen, egy újabb tavalyi évben még NB/II-ben szereplő csapattal találkoztunk immáron hazai pályán.

Ezúton szeretnénk bemutatni az új megbízott vezetőedző személyét, aki nem más, mint Dr. Luxeder Zsuzsa! Zsuzsa vezényelte le az idei bajnokság első hazai mérkőzését.

“A szezon első mérkőzését viharos hét követte az életünkben. Köszönettel tartozunk Milánik Zoltánnak az eddig elvégzett munkájáért.

Egy edzőváltás után soha nem könnyű sem edzeni, sem pályára lépni, és ez tagadhatatlanul egy kicsit mindannyiunk hangulatára rányomta a bélyeget.

A lányoktól mérkőzés előtt azt kértem, hogy amíg pályán vannak ne tartalékolják az erejüket, mert mindenkit fogok pihentetni. A cél az volt, hogy az egész mérkőzést bírjuk szuflával.

A mérkőzésbe mindkét csapat nehezen melegedett bele, az első pár percben sorra hibázott mindkét csapat. A kezdeti nehézségekből a Kállósemjén ébredt hamarabb, és a mérkőzés elején átvették a vezetést, amit a lányok kemény küzdelemmel és a taktikai utasítások betartásával a félidőre ledogoztak. Félidő eredménye: 17:17 volt. A folyamatos cserék és pihentetés ellenére a második félidőben mondhatni az öltözőben maradtunk és az ellenfél öt gólos előnyre tett szert, amit nem tudtunk behozni a meccs hátralévő idejében. A játékosok pillanatnyi dekoncentrált játéka mellett sajnos bekövetkezett az, ami az előző mérkőzésen is. Elfáradtunk, és a fáradtság maga után vonta a technikai hibák sokaságát, a taktikai elemek megvalósításának elmaradását. Nem értünk vissza védekezni időben, és a lerohanásokat sem tudtuk megakadályozni kellő hatékonyággal.

Soha nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, a kétpercesek jogosságát nem vitatom, de 18 percet emberhátrányban játszani kitűnő fizikai állapotban is nehéz és felőrli a játékosokat.
A hibáinkat, az emberelőnyös helyzeteket a jól összeszokott, jó fizikális állapotban lévő játékosokból álló ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. Akiknek a győzelemhez ezúton is gratulálok.

A mérkőzésen tapasztaltak alapján egyértelmű, hogy mit kell fejleszteni és mit kell javítani mind egyéni mind csapatszinten. A munkát elkezdjük és ha be tudnak csatlakozni az edzésmunkába azok is akik eddig kevesebb időt tudtak a csapattal együtt tölteni, vagy most érkeztek hozzánk, akkor annak meglesz az eredménye.

A mérkőzés legjobbja Pénzes-Kemecsei Zsuzsa kapus volt, aki nem csak a kapusteljesítményével, hanem az indítások megakadályozásával is kimagasló teljesítményt nyújtott. Zöldné-Szabó Anna, mint újdonsült jobbszélső remekelt a mérkőzésen, a technikai és fizikális fejlődésében Milánik Zoltán edzőnek elvitathatatlan érdeme van. Talán legnehezebb pályára lépnie Milánik Katalin irányítónknak volt a mérkőzésen, aki a történtek ellenére szívét lelkét kitette a pályán kiszolgálva társait.

A csapat többi tagjai is mindent megtettek a pályán, ami aznap tőlük telhető volt. A tizennégy mezőnyjátékosból tizenegyen lőttek gólt, ami szintén bizakodásra ad okot.

DIFE-Derecske-Kállósemjéni SSZE: 26:37

Gratulálok az egész csapatnak, és köszönjük a szurkolók támogatását.

Hajrá DIFE, hajrá kézilabda!”

HírekKosárlabda
[ 2025.09.28. ]

Felnőtt hírek – Győzelem a Hatvan KK ellen

Hatvan, Kodály Zoltán Általános Iskola Sportcsarnoka
2025.09.28.

Lezárult felnőtt csapatunk számára a SEMIX-kupa, összességében 5. helyezést sikerült elérnünk ezzel a záró mérkőzéssel.
A mérkőzést jól kezdtük, akklimatizálódtunk, felmértük a terepet. A második negyed végére egy 9 pontos különbségig sikerült eljutnunk. A harmadik negyedben változtattunk a védekezésünkön, de még ez sem hozta el az igazi áttörést számunkra. Az utolsó negyedre mondhatni bemelegedett a gépezet és az akarat is! Így az utolsó negyedet már egy magabiztosabb 10 pontos különbséggel zártuk.
Hozzá kell tenni, hogy senki sem adta könnyen magát, sőt a játékvezetőknek kordában kellett tartani a játékosokat, hisz voltak neki feszülések a mérkőzés közben. Szerencsére sérülés nélkül zárult az esemény!

Kiss Csaba és Imre Olivér debütálhatott ezen a mérkőzésen, mint U19-es korosztályú játékosok. Igyekeztek meghálálni a játékperceket, ígéretes jövő áll előttük! Szűcs Péter szintén U19-es korosztályú játékosként most több lehetőséget kapott, így be tudott állni a pontdobók listájába. Csak így tovább fiúk!!!

Várjuk a Hajdú-Bihari Felnőtt Férfi Bajnokságot, addig is edzünk, és dolgozunk tovább, hogy a legjobb arcunkat tudjuk mutatni!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2025.09.25. ]

Hétvégén rendezték Debrecenben a 2013-as korosztály képző kiválasztó programját!

Debrecen
2025.09.21.

Egyesületünket Erdei Dóra, U14-es lány csapatunk játékosa képviselte.

Két edzésen vettünk részt. Az edzéseken bemelegítés után változatos feladatokban tettek minket próbára. Labdavezetést, dobást és különböző technikai feladatokat végeztünk. 1:1 valamint csapatfeladatok is színesítették az edzéseket.
Két edzés közt ebédeltünk, ami után méréseket végeztek el, magasság, karhossz stb.
Volt lehetőség a korosztályos fiúk edzését is megnézni.

Gratulálunk Dóri, büszkék vagyunk rád!

HírekKosárlabda
[ 2025.09.23. ]

A DIFE tagjai vettek részt a Streetball Hungary országos döntőjében

Budapest, Hősök tere
2025.09.20.

Miután Júniusban a nyíregyházi fordulót megnyerte OPEN kategóriában a csapat, így lehetőségünk volt a kosárlabdázás napján, szeptember 20-án a hősök terén összemérnünk magunkat a többi helyszín győztesével.

Váratlan betegség miatt sajnos a tornára most csak hárman tudtunk elmenni, így a nyáron felállt Molnár Dániel, Porkoláb Gyula, Fülöp Patrik és Fazekas Csongor által fémjelzett AND1 csapatában, csak utóbbi három játékos vett most részt, de Dani velünk volt lélekben.

Az első meccsünket a paksi győztes, a főleg szerb játékosokból felálló ASE Rosatom csapat ellen játszottuk. Ellenfelünk erősebbnek bizonyult, de több triplát bedobva szoros meccset tudtunk velük játszani.

A második meccsünket a délelőtt budapesti forduló győztesével a Ball Street Bros ellen zajlott. Nem véletlenül, ők végül a torna győztesei is lettek. Itt az eredmény a mérkőzés második felében szaladt el, ahol ők még tudtak rotálni, de mi már éreztük, hogy a hősök tere tikkasztó melegében csere nélkül nem biztos, hogy bírni fogjuk az egész napot.

A harmadik meccset a kőbányai forduló győztesével a Balling Stones csapata ellen játszottuk, akik tavaly is és idén is a második helyet szerezték meg. Ez abszolút egy ki-ki meccs volt, amit szerettünk is volna megnyerni, még a meccs vége felé is vezettünk, ám végül az utolsó percekben felül kerekedtek rajtunk.

Éreztük, hogy nem tudtuk kihozni a legjobb teljesítményünket, hisz a megyei szezonban is még csak a felkészülésnél járunk, de sok tapasztalatot szereztünk és jó csapatépítő esemény volt, amit a haza fele vezető úton a késve induló vonat sem tett tönkre, mert az is egy jó hangulatú sztorizgatásba fulladt.