HírekKosárlabda
[ 2025.11.20. ]

U14 hírek: Derecske – Hajdúböszörmény

Derecske
2025.11.19.

Első hazai pályás mérkőzését játszotta le a serdülő csapatunk. A fiatalok kemény védekezéssel és kiemelkedő egyéni teljesítmények mellett küzdötték ki a hazai győzelmet.
Idegenben 19 ponttal alul maradtunk a HTE csapata ellen, viszont hazaiban a siker a mi oldalunkon állt. Gratulálok a csapatomnak és köszönjük a mérkőzést ellenfelünknek.

Hajrá DIFE!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.11.19. ]

U16 hírek – Vereség Nyíregyházán

Nyíregyháza
2025.11.18.

U16-os csapatunk megkezdte a szezont. Az első mérkőzésünket idegenben játszottuk a Nyíregyházi Kék Cápák ellen. Nehezen indult a találkozó a mi részünkről, az ellenfél nagyon gyors játékot játszott, és a zóna­védekezésük is távol tudott tartani minket a gyűrűtől. A második félidőben megtaláltuk magunkban azt a tüzet, amit az elejétől kezdve kellett volna tartani. Pozitív oldalról nézve sokat tanulhatunk ebből a mérkőzésből, és kijavítjuk a hibákat. Büszke vagyok a csapatomra, akik a végéig küzdöttek, az eredmény ellenére is. Külön szeretném kiemelni Sipos Ákos játékát, aki legfiatalabb játékosunkként is a csapat legjobb teljesítményét nyújtotta. Köszönöm a segítséget Kathi Imre kollégámnak. Gratulálunk az ellenfél csapatának, és további sok sikert kívánunk!

Hajrá DIFE!
– Bernáth Róbert

HírekPingpong
[ 2025.11.16. ]

Asztalitenisz hírek – 2025 November

Kaba Városi Tornacsarnok
2025.11.15.

Asztalitenisz csapatunk hétvégén lejátszotta soron következő mérkőzéseit. Délelőtt a mezőny egyik legerősebb csapatával, a Hajdúszoboszlói Öregfiúk-kal nagy küzdelem után igazságos pontosztozkodás született. Délután a Hajdúböszörményi fiatalok következtek. Itt már könnyebb dolgunk volt, 13:5 lett a végeredmény. A Bakó-Dóra páros mindkét meccsét nyerte, míg a Husi Zoltán – Halász Tamás kettős csak megnehezíteni tudta az ellenfeleik dolgát. Egyéniben Bakó István mind a 8 mérkőzését hozta, Dóra László 6-tal, Husi Zoltán 5-tel és Halász Tamás 1 győzelemmel zárta a napot.

Jövő hétvégén újabb forduló, hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.11.15. ]

U14 hírek Cívis Debrecen – Dife Derecske

Debrecen
2025.11.14.

Serdülő csapatunk pénteken este egy nagyon jó hangulatú, szoros, izgalmas mérkőzést játszott a házigazda debreceni csapat ellen. A Dife csapatából több egyénileg magasan kiemelkedő játékos teljesítményt értünk el és ezzel a mérkőzésen egy 3 pontos nyereséget tudtunk kiharcolni.

Gratulálok a csapatomnak!

Hajrá DIFE!
– Fülöp Patrik

HírekKézilabda
[ 2025.11.14. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! DIFE Derecske – Hajdúböszörményi TE

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.11.14.

Dr. Luxeder Zsuzsa vezetőedző:

“Nem számítottam könnyű mérkőzésre, mivel az első bajnoki összecsapáson csúnyán kikaptunk a böszörményi csapattól.

A megérzésem be is igazolódott, az első félidőt 13:13-as döntetlennel zártuk. A második félidő elején sikerült 2-3 gólos előnyre szert tennünk, amit szerencsére a mérkőzés utolsó 10 percéig megtartani, majd ezt követően még növelni is tudtunk.

Nagyot küzdöttek a lányok a győzelemért és egymásért. A csereként pályára kerülő játékosok is mind hozzá tudtak tenni az eredményhez, ami az elvégzett munka beérését mutatja. Néha szó szerint grund-birkózásnak tűnt a mérkőzés nem is kézilabdának, ahol mindkét csapat megmutatta a játék keménységét.

Azt mondják kézilabdás berkekben, hogy jó kapusnak, jó játékosnak szerencséje van, és ez a mai meccsen is kijött. Mindig volt egy parádés vagy szerencsés gól vagy védés, ami előre vitte a csapatot és új lendületet adott a mérkőzés záró szakaszában.

A szurkolóink szokás szerint ismét fergeteges hangulatot teremtettek, amit külön köszönünk nekik.

Az őszi szezonban ez volt az utolsó hazai mérkőzésünk, amit egy kis összejövetel követett, ahol a szurkolók is “pályára léphettek” 😉.

Az estéhez köszönjük a hozzájárulást a Magtár étteremnek, isteni volt a pizza amit kaptunk tőlük.”

DIFE Derecske – Hajdúböszörményi TE 34:30

HírekKosárlabda
[ 2025.11.10. ]

U10 jamboree szezonnyitó meccs

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
2025.11.09.

A szezon első U10-es fordulóját vasárnap rendezték meg Debrecenben. A Cívis KK Árpád Vezér Kis Jaguárok és a Cívis KK Hatvani Kishuszárok csapataival mértük össze tudásunkat.

A csapat tagjai: Balogh Attila, Boros Zsombor, Bökönyi Bence, Csiszár Ádám, Fábián Marcell, Kék Janka Zoé, Kiss Patrik, Makula Dániel Károly, Orbán Mátyás, Pápa Zalán, Pozsgai Linett, Simon Péter, Szőllősi Levente, Varga Vica, Varró Sándor Dominik.

Mindenki önmagához képest kimagasló teljesítményt nyújtott. Ügyesen, lelkesen játszottak, igyekeztek alkalmazni a tanultakat. Köszönet a felkészítésben nyújtott segítségért edző kollégáimnak: Fülöp Patrik, Kathi Imre és Szabó Attila.

Gratulálok a gyerekeknek, köszönjük a szülők együttműködését, a lelkes szurkolást!

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.11.08. ]

U12 hírek – Egy győzelem, egy vereség

Nyírpazony
2025.11.08.

Idegenben lépett pályára gyermek csapatunk. Első mérkőzésen 2 ponttal kaptunk ki a Zsákoló Zsiráfoktól, második meccsen magabiztos 38 pontos győzelmet szereztünk az Újfehértói Sportklub csapata ellen.

A játék minden elemében fejlődtünk azt előző forduló óta. Támadásban kiemelkedő volt Varga Lili, Serestyén Patrik, Budai Zsombor és Simon Botond, védekezésben pedig mindenki jól teljesített.

Hajrá DIFE!
– Kovács Attila

HírekKosárlabda
[ 2025.11.08. ]

U14-es lány csapatunk lejátszotta a bajnoki visszavágót a DEAC lány U14/B csapata ellen!

Derecske, Városi Sportcsarnok
2025.11.08.

Máté József vezetőedző:
Nagyon büszke vagyok a csapatomra!

Álomszerű kezdés után a mérkőzésen végig vezetve sikerült nekünk megnyerni a mérkőzést.

Amit a győzelemből megtanultunk, hogy képesek vagyunk rá!

Hajrá DIFE! Hajrá U14Lány!
– Fülöp Patrik

HírekKézilabda
[ 2025.11.08. ]

Felnőtt női kézilabda hírek! DIFE Derecske – Berettyó MSE

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.11.14.

Dr. Luxeder Zsuzsa vezetőedző:

“A mérkőzésbe mindkét csapat nehezen lendült bele, az első gólra majdnem 4 percet kellett várni. A mérkőzés 20-ik percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Majd sikerült előbb 3 majd a félidő végére 6 gólos előnyre szert tennünk.

A vezetés ezt követően a mérközés végéig a kezünkben tartottuk.

Több okból is nagyon büszke vagyok a lányokra, egyrészt azért, mert megfogadták az öltözőben adott tanácsaimat, nem sérültek le, és jól érezték magukat a mérkőzésen, másrészt, küzdöttek a mérkőzés utolsó percéig.

Különösen nehéz úgy előnyre szert tenni egy mérkőzésen, amikor az ellenfeled lehozva a saját kapusát a 7 a 6 elleni támadójátékot alkalmazza. Nehéz ellene védekezni, és bárki bármit is mond néha az üres kapuba a legnehezebb betalálni, főleg 20-30 méterről. A középső három védőjátékosunk, bárki is került a pozícióba hatalmas munkával többségében sikeresen állította meg a beálló zárásába érkező támadókat. Amikor szükséges volt a szélső védők is besegítettek, legvégső esetben pedig a kapusunk állta útját az ellenfél gólszerzésének.

A csapat minden tagja kimagasló teljesítményt mutatott az elmúlt mérközéshez képest, ezért is nagyon büszke vagyok rájuk, mert volt honnan felállniuk.

Köszönjük a szurkolóknak és a szurkolótábornak azt a fergeteges hangulatot, amit a mérkőzésen teremtettek.

A győzelmet Pénzes-Kemecsei Zsuzsának ajánljuk, akit nagyon várunk vissza a sérüléséből.”

DIFE Derecske – Berettyó MSE 33:30

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2025.11.06. ]

Felnőtt hírek – Edzőmérkőzés a Cívis KK ellen – megyei felkészülési mérkőzés

Debrecen, Szent Efrém Tornacsarnok
2025.11.06.

Ráthonyi Tamás csapata vendégül fogadta a felnőtt csapatunkat csütörtök este. A mérkőzre más variációban álltunk fel és két U19-es korú játékosunk is részt vett a mérkőzésen.

6 héttel ezelőtt játszottunk még Hatvanban, azóta kicsit elszoktunk a mérkőzés ritmusától. Ez érezhető is volt 3 negyeden keresztül. Az utolsó negyedre talán már jobb arcunkat, illetve eredményt tudtunk nyújtani. Alulmaradtunk, de tapasztalatot bőven szereztünk.

Pozitív, hogy jól kerestük egymást a pályán és talán a labdafelhozásunk magabiztosabb volt a tavalyihoz képest!

Reméljük ez mindenkit helyre pofozott és még inkább motiváltabbak leszünk a két hét múlva kezdődő megyei bajnoksághoz! Köszönjük a meghívást, lehetőséget!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2025.10.31. ]

U14 fiú hírek – Hajdúböszörmény U14 – Derecske U14

Hajdúböszörmény
2025.10.30.

A szezon első mérkőzését játszotta le u14-es csapatunk. Idegenben léptünk pályára Hajdúböszörmény csapata ellen. A második negyedtől eltekintve mérkőzésben voltunk ellenfelünk ellen, viszont rengeteg hiányosságunk van még. A mérkőzés egy jó utat mutatott nekünk, hogy mik azok a technikai elemek amit gyakorolni kell. Csapatomnak gratulálok, mindenki megpróbálta kihozni magából a legjobbat. Szép egyéni megoldások születtek részünkről. Gratulálok az ellenfél csapatának is és további sok sikert!

Hajrá DIFE!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.10.28. ]

U16 hírek – nagyváradi edzőmérkőzés

Nagyvárad
2025.10.27.

U16-os csapatunkkal, U19-es játékosokkal kiegészülve utaztunk Nagyváradra edzőmérkőzést játszani az őszi szünetben. Ez nagyon jó lehetőség volt számunkra, hogy a szezon előtt tudjuk gyakorolni az edzésen tanultakat éles helyzetben.

A találkozó első felében még kerestük a helyünket, pontatlanok voltunk, hibákat ejtettünk, amiből sikerült tanulnunk. A második felére sikerült összeszednünk magunkat és a meccsre koncentrálni. Alkalmaztuk az edzéseken tanultakat, gyors játékot játszottunk. A fő hangsúly az agresszív védekezésen volt, amit sikerült is a végére előcsalnunk. A továbbiakban a hibáinkra fogunk összpontosítani, hogy a szezon kezdetére ezeket minimalizálni tudjuk.

Összességében büszke vagyok a srácokra, látszólag mindenki jól érezte magát, amivel el is értük a legfőbb célunkat. Köszönöm Kathi Imre kollegámnak a szervezést és a segítséget! Illetve köszönjük Stretea Máténak és a csapatának, hogy fogadtak minket!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Bernáth Róbert