Felnőtt hírek – Vereség a Cívis KK ellen

Szent Efrém Tornacsarnoka
2024.12.12.
Két hét kihagyás után újra játszunk! Sajnos megvan az első idegenbeli vereség is, de ez még nem jelent semmit. Nyilván az alapszakasz mérkőzésekből így már 3. mérkőzésen is túl vagyunk a tizennégyből.
Tudtuk, hogy ellenfelünk papíron erősebb, eddig veretlen a bajnokságban, és kifejezetten jó formában voltak. 12 alkalommal találtak be kintről nagyon jó százalékban, emellett egy erős letámadásnak voltunk tapasztalói. Sok eladott labdánk volt ennek köszönhetően. Ami kívülről látszódott végig a mérkőzésen, hogy kényelmesre vettük a védekezést, tudva, hogy úgy is erősebbek, emiatt egy jóval nagyobb pontkülönbség alakult ki. Ezen változtatnunk kell, és még karakánabbul kell hozzáállnunk a mérkőzésekhez!
Gratulálunk ellenfelünknek, várjuk jövőre hazai pályán őket!
Jövőhéten nincs sok pihenésre időnk, mérkőzések tekintetében az év utolsó hetének nézünk elébe, ahol a hétfői nap ismét idegenben a Szent Efrémben játszunk a tavalyi bajnok ellen. Szerdán hazai pályán fogadjuk Szoboszló csapatát, melyre szeretettel várjuk szurkolóinkat!
Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre



