DIFE KK U14LÁNY

Nyíregyháza, Bánki Donát Műszaki Középiskola
2024.10.26.
A mai egy újabb történelmi nap az egyesület életében.
A DIFE történetében először tudtunk indítani tiszta lány kosárlabda csapatot bajnokságban.U14es korosztályban kezdtük meg ma a bajnokságot.
Máté József vezetőedző:
Nagy várakozással és rengeteg edzéssel járt az elmúlt két hónap. Nagyon vártuk már az első fordulót.
A lányok közül vannak akiknek élete első kosárlabda mérkőzése volt a mai.
Első mérközésünket a Zsákoló Zsiráfok/B csapattal játszottuk.
A kezdeti megilletődöttséget nehezen tudtuk ledolgozni. Kerestük a helyünket a pályán. Az első félidőben ellenfelünk előnyre tett szert, és bár a második félidőt megnyertük, összességében ellenfelünk nyerte a mérkőzést.
Dupláztunk, így rövid pihenő után kezdtük a második mérkőzést a Nyíkse csapata ellen. Itt is nehezen találtunk magunkra amit csak tetézett a fáradtság. A lányok óriásit harcolva, végig küzdve partiba voltunk a meccsen. Ellenfelünknek sikerült néhány ponttal megnyerni a mérkőzést.
Összességében elégedett vagyok a lányokkal, és nagyon büszke vagyok, hogy ilyen csapatom van!!!
A csapat tagjai:
Zákány Bella, Varró Boglárka, Jónás Döníz, Kovács Nóra, Góz Viktória, Tivadar Zsófia, Tollas Izabella, Kulcsár Lilla, Borbás Brigitta, Erdei Dóra.
Kísérők: Halics Hanna és Técsi Anna
Hajrá DIFE! Hajrá U14LÁNY!