U11 Berettyóújfalu

2024.01.20.
Nyíregyháza, Nyíregyházi Kosársuli Edzésközpont
Játékosok:
Máté József vezetőedző:
Első mérkőzésünket a NYÍKSE Tűzvirágok csapata ellen játszottuk. Jól felkészült, tiszta lány csapat volt ellenfelünk. Első sorunk kicsit bizonytalanabb volt, második sorunk nagy energiákat mozgósítava játszott az első félidőben. Második félidőben mindenki hozta a tőle elvárható játékot, néha még erőn felül is teljesített mindkét sorunk. Eredménye lett szerencsére ennek az intenzív játéknak, a mérkőzést sikerült megnyernünk.
A forduló döntőjében a Zsákoló Zsiráfok Záhony csapatával csaptunk össze. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mivel ellenfelünk jól felkészített csapat volt. Első sorunk felnőtt a feladathoz és mindkét negyedben meglehetősen nagy akarattal, kellő agresszióval, nagyon szép lepattanózással és kiváló védekezéssel lepte meg ellenfelünket. Második sorunkon látszott az első meccs, így kicsit tompábbak voltunk. A csapat szépen kiegyenlítve egymást megnyerte a forduló döntőjét.
Összességében nagyon elégedett vagyok a gyerekekkel. Nagyon szép kosárlabdát játszottunk, nagyon szép egyéni és mégjobb csapatteljesítményt mutattunk.
Köszönjük a szülőknek, hogy elkísértek minket és biztatták a csapatot. Nagyon jó hangulatot varázsoltak nekünk. Öröm volt így kosárlabdázni.
Hajrá Berettyóújfalu!
Hajrá DIFE!