VI. DIFE Perkupai tábor beszámoló
Perkupa
2015. július 13-19.
Az idén immár 6. alkalommal szerveztük meg a perkupai tábort. A programokat úgy alakítottuk ki, hogy a túrázás, a játék, a pihenés egyensúlyban legyen. A rend és tisztaság megőrzése érdekében pedig bevezettük a szobaszemlét.
Hétfőn az utazás után elfoglaltuk a szállást, sétáltunk egyet a településen. A napot ismerkedési est zárta vidám feladatokkal a tábor társalgójában.
Kedden Varbóc volt a cél. Ez egy olyan falucska, ahol kb. 30 ember lakik. Oda-vissza 10 km-t gyalogoltunk. Délután játszottunk, pancsoltunk a Bódvában, számháborúztunk a közeli hegyoldal egyik tisztásán.
Szerdán nagyon kemény túra várt ránk. Felmásztunk egy igencsak meredek emelkedőn a Szádvári várhoz, majd a Tetves forrásnál hűsítettük szomjunkat. Estére értünk csak haza, ahol vacsora után kártyapartit rendeztünk.
Csütörtök délelőtt sorverseny volt a program, délután pedig a Martonyi kolostorrom falai között kincset kerestünk. Innen 6,5 km-t sétáltunk Perkupáig az erdőben. A napot lufitánc zárta.
Pénteken a Vörös-tói túrán vettünk részt az Aggteleki cseppkőbarlangban. A túra után számháborúztunk és hűsítettük lábainkat a Tengerszem tóban. Vacsora után táncestet rendeztünk melyben volt modern és népitánc is.
Szombat a táborzárás napja. Egész nap vetélkedtünk, versenyeztünk. Malom, ping pong, pólófestés, pecázás, vízibomba, este az elmaradhatatlan bátorságpróba színesítették a napot.
Másnap reggel fáradtan de vidáman pakoltunk össze. Hazafelé még felmásztunk a Szendrőn található kilátóhoz. Edelényben pedig megnéztük a felújított kastélyt is.
Tartalmas hetet töltöttünk együtt, reméljük mindenki jól érezte magát és sok-sok élménnyel gazdagodott.