Év vége a DIFE háza táján
Írta: M. J.
Záróbuli, kosarazás, evés-ivás, kosárdzsembori és tervek 2014-re!
Kérdés: Hogyan zárta a DIFE KK a 2013-as évet?
Pápa Krisztián: Egy kis délutáni kosarazással és egy vacsorával zárta az egyesület a 2013-at. Szerettem volna mindenkinek köszönetet nyilvánítani, aki 2013-ban részt vett az egyesület életében, segítette azt valamilyen formában.
A felnőtt csapat játékosai mellett részt vett az utánpótlás csapat is. Meghívást kapott a jegyzőkönyv vezetői kis csapat és a törzsszurkolók is.
A rendezvény egy évértékelővel kezdődött a felnőtt csapat részére, közben a megérkezett utánpótlás játékosok elfoglalták a játékteret és két csapatot osztva elkezdték a játékot. További programként a résztvevők 5 fős csapatokra bomolva kötetlen kosarazással folytatták a délutánt, egészen a zárásig ahol mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapatnak egy jó hangulatú dobóversenyre került sor.
A játék levezetéseként egy vacsorával kedveskedtünk, melyet Sipos Norbi főzött. Szél Gáborné tanárnő is tiszteletét tette, így egy nagyon jó hangulatú nappal zártuk az évet!
Kérdés: Milyen tervek vannak az utánpótlás csapat jövő évi versenyeztetésére?
Pápa Krisztián: 2014. január végén, február elején elindítunk egy általunk szervezett 4 csapatos kis bajnokságot, a Ziccer II (Debrecen), Hajdúböszörmény, Nyíradony és a DIFE KK részvételével. Minden hónapban lesz egy-egy állomás ahol a gyerekek megmérkőznek egymással. A kezdés nálunk lesz, ahová minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várunk a városi sportcsarnokba. Egyesületünk honlapján időben tájékoztatást adunk az esemény pontos időpontjáról. / www.dife.hu /.
Kérdés: A hobby kosarasok is részt vettek egy tornán ahová az utánpótlás játékosokból is alakult két csapat.
Pápa Krisztián: A hobby kosarasok évente kétszer részt vesznek a Püspökladányban megrendezendő Kosárdzsembori nevezetű 3-3 elleni egypalánkos streetball rendezvényen. A mostani téli rendezvényre 5 négy fős csapattal neveztek a srácok. Az egész napos rendezvényen becsülettel képviselték városunkat, és mint legnagyobb bázisú leglelkesebb játékosok az eredményhirdetések alatt ki is lettek emelve.
Szép eredményekkel tértek haza mivel egy 1., egy 2., egy 3. és két 4. helyezést értek el.
Egyesületünk szem előtt tartva a fiatalok motiválását és a kosárlabda iránti élmények növelését, a 15 év alatti kategóriának felajánlott a szervezők felé az első három helyezett csapatnak helyezésüknek megfelelő érmeket. Jó hír, hogy az utánpótlás csapatunk hazahozta az ezüst illetve a bronzérmet is és mindössze a későbbi aranyérmes TÁG csapatától szenvedett 1 pontos vereséget.
A résztvevők névsora: Fazekas Csongor, Józsa Erika, Szűcs Lajos, Szőke Ádám, Teigler Tamás, Porkoláb Gyula, Török Zoltán, Juhász Csaba, Teigler Attila, Iklódi Erik, Rácz Csilla, Fülöp Patrik, Daku Attila, Csillag Bence, Sarkadi Balázs, Csóré Péter, Csóré Tamás, Széplaki Gábor, Fekete Richárd és Máté József.
Kérdés: A Derecske Ifjúságáért Egyesület 2014-ben ünnepli 10 éves megalakulását. Vannak e tervek a jubileumi évre?
Pápa Krisztián: Természetesen, rengeteg ötlet és felvetés van különböző tornák, kosaras rendezvények, szemétszedési akció, táborszervezés területén. Mindezek jelenleg még egyeztetés illetve tervezés alatt vannak. A Derecskei Hírek következő számaiban, már bővebb tájékoztatást tudunk adni ezekről a rendezvényekről, illetve az egyesület honlapján folyamatosan frissülő információk találhatóak meg.
A Derecske Ifjúságáért Egyesület nevében szeretnék Mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánni.