[ 2011.10.12. by difeadmin 0 Comments ]

ÚJ ÉV ÚJ REMÉNYEK

Írta: DÓRAM
Így készült a csapat a szezonra

A fenti cím hatványozottan is igaz a derecskei kosárlabda csapatra. Idén rengeteg változás történt a csapat háza táján minden téren. Ezen változások tükrében a csapat nem titkolt célja a bajnokság megnyerése illetve hosszú távon a magasabb osztályban való indulás. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk szépen sorjában az eseményeket.

Az említette cél eléréshez először is szükség van egy edzőre, megfelelő tudással, tapasztalattal és motivációval. Ha már itt tartunk, miért ne lehetne ez egy olyan edző aki már a legmagasabb szinteken is kipróbálta magát mind játékosként, mind edzőként és bizonyított is. Miért ne lehetne ez egy olyan edző, aki ismeri a helyi viszonyokat, hiszen pályafutása nagy része a közeli kosárlabda fellegvárhoz – Debrecenhez – köthető. Igen, egy ilyen edző tökéletes a feladatra. Ő pedig nem más, mint Walke Károly. Akit a kosárlabda szerető közönség jól ismer, hiszen nem ma kezdte a „szakmát”. A vele készült interjút itt olvashatjátok.

Ha a jó szakember adott, akkor szükség van egy csapatra. Egy csapatra, amely minél több helyi fiatalnak nyújt sportolási lehetőséget és amely mögött céltudatos és elszánt vezetés áll. Ezzel eddig sem volt baj, hiszen a DIFE gárdája többségében derecskei fiatalokból áll, akik már évek óta dolgoznak együtt, a vezetés pedig igyekszik, hogy optimális körülményeket teremtsen a csapat számára. Nem elhanyagolható az a pár „idegenlégiós” sem, akik azóta már tiszteletbeli derecskei lakossá avanzsáltak és akik legalább annyit tesznek a derecskei kosárlabdáért, mint az itt lakó játékosok. A keret az évek során helyenként cserélődött, de a helybeli mag és a motiváció nem változott. Nos mi is hiányzik még az áhított cél eléréséhez. Hát persze, egy hely, ahol lehet edzeni, készülni, mi több meccseket lehet játszani és persze az sem árt ha néhány kíváncsi érdeklődő is talál magának helyet. Erre a célra tökéletesen megfelel a városi sportcsarnok, amely már évek óta otthona a csapatnak. Itt zajlanak az edzések, amiken a kemény munka mellett a jókedv sem hiányozhat.

De hogyan is készültek a fiúk az idei évadra. Hiszen ez sem elhanyagolható összetevője a sikernek. A felkészülés egy rövid nyári szünetet követően már júliusban elkezdődött, a remek időjárásnak köszönhetően a szabadban. Ezeken az alkalmakon sikeresen összeismerkedett „ló s a lovasa”, ami megfelelő alapot ad a későbbi hatékony közös munkához a csapat és az edző között. Miután a megszokott környezetben letette az alapokat, a csapat idegen környezetben is kipróbálhatta magát illetve a közös munkát. Immár harmadik alkalommal vehette birtokba a telkibányai gyermektábort a gárda. Ám a megszokottól eltérő módon idén nem csak a csapatkohézió erősítése, hanem az érdemi munka is komoly szerepet kapott. Napi két edzés földön, vízen, „levegőben” és a fiúk megtapasztalhatták, hogy a vacsorára kapott paprikás krumpli is eshet ugyanolyan jól mint a legjobb anyukák főztje. Az öt napos program végén mindenki a saját bőrén – ki a bokáján, ki a térdén – érezhette, hogy valami elkezdődött, nem csak a csapatban. A vezetés is komoly erőfeszítéseket tett a még jobb körülmények megteremtése érdekében. Az elmúlt évekhez képest nőtt az edzések száma, illetve a mérkőzések időpontja a kézilabda mérkőzések utánra került, ami remélhetőleg még több érdeklődőt vonz majd a helyszínre. Hiszen ezzel a városi sportcsarnok egy egész délutánt felölelő sportprogramnak ad majd otthont, ahol több sportág több mérkőzését is megtekinthetik a kilátogatók.

Miután minden összetevőt felsorakoztattunk, és a megfelelő módon és arányban gyúrtuk őket össze, a cél elérése is elérhető közelségbe került. De erre majd a szezon végén visszatérünk.