HírekPingpong
[ 2023.10.10. ]

Asztalitenisz forduló

Asztalitenisz csapatunk is megkezdte a bajnoki szezont a megyei II. osztályban. Az első fordulóban ismeretlen erőkből álló újonc csapat volt az ellenfél. Nagy küzdelemben 14:4 arányban megnyertük a mérkőzést. Szathmári-Molnár párosban hozták a kötelező győzelmet, egyéniben Szathmári Attila 4 mérkőzést nyert, Bakó István, Molnár József, Dóra László 3-3 meccsen jerültek ki győztesen. Második fordulóban a Nádudvar csapata volt az ellenfél, amely egy NB III-as tudású játékost igazolt erre a szezonra. Kóka-Szathmári, párosban meglepetés győzelmet arattak, egyéniben Kóka Zoli és Bakó István 4-4 mérkőzést nyertek, míg Dóra László 3, Szathmári Attila 2 győzelemmel vette ki a részét a 14:4 arányú fölényes diadalból.

HírekKosárlabda
[ 2023.10.09. ]

U11 bajnoki forduló

Helyszín: Derecske Városi Sportcsarnok
Játékosok:
Arany Zétény, Dóró Balázs, Fábián Nándor, Fige Zalán, Katona Tamás, Makleit Emma, Serestyén Patrik, Simon Ádám, Simon Botond, Varga Máté, Varga Lili
Első mérkőzés vereség, második mérkőzés győzelem.
Az első forduló nyitó mérkőzésén megilletődve léptünk pályára és nem sikerült felvenni a meccs ritmusát. Nem úgy sikerültek a passzok és a dobások, ahogy mi szerettük volna, ezért sajnos vereséggel zártuk a meccset.
A második mérkőzésen már mi irányítottuk az eseményeket, láthatóvá váltak a csapat és a játékosok erősségei. Jobban tudtunk érvényesülni, a dobásokat pontokra váltani és győzelemmel zárni ezt a fordulót. Pár meghatározó játékost hiányoltunk a csapatból, de összeségében elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével.
Dóra Bálint
vezetőedző

HírekKosárlabda
[ 2023.09.26. ]

U16 és felnőtt csapat

Rendszeresen zajlanak az edzések mind U16, mind felnőtt csapatainknál. Hétfőn az U16-os srácok a nagyokkal együtt edzhettek és játszhattak. Jó tapasztalatszerzési lehetőség volt fiataljaink számára a kiváló hangulatú este.
Hajrá DIFE! Hajrá Derecske!

dav
HírekKosárlabda
[ 2023.09.17. ]

Sportágválasztó Biharkeresztesen

Egyesületünk meghívást kapott a biharkeresztesi ” A Nagy Sportág-választó napra”.
11 fővel képviseltük egyesületünket ezen a jól szervezett, tartalmas és sokszínű programon.
A helyi gyerekek többféle mozgásformát próbálhattak ki, köztük a kosárlabdát is.
Kezdetben kötetlenül, játékosan vezettük be őket a sport szépségébe, majd egy lendületes és
látványos bemutatót tartottunk a folytatásban. Az alapgyakorlatok bemutatása után játékosaink
gála mérkőzést játszottak. A végén az i-re a pontot a látványos felugrásokból végrehajtott
dobások, zsákolások tették fel.
Köszönjük a meghívást a “Növekedésért Egyesületnek”.
Hajrá DIFE!
Hajrá Biharkeresztes!

HírekKosárlabda
[ 2023.09.15. ]

Sportágválasztó

Egyesületünk idén is képviseletette magát a már 10 éve hagyományos Derecske Városi Sportágválasztó rendezvényen.
Edzőink és játékosaink azon dolgoztak egész nap, hogy minél több kis és nagy iskolásnak bemutassák a kosárlabda szépségeit.
Megmutattuk a helyes labdavezetés technikáit, kipróbálhatták a kosárszerzés örömét, megtapasztalhatták az egyesületnél uralkodó családias légkört.
Nagyon sok ügyes gyerekkel találkozhattak egyesületünk képviselői, akiket szeretettel várunk edzéseinken.
Edzésrendünk megtalálható oldalunkon, valamint a www.dife.hu weboldalunkon is.
Érdeklődni és jelentkezni a korosztályos edzőknél lehet telefonon, e-mailben valamint személyesen az edzéseken.
Hajrá DIFE!
Hajrá Derecske!

HírekKosárlabda
[ 2023.09.14. ]

Rendhagyó testnevelés óra Berettyóújfaluban

A berettyóújfaluIi József Attila Általános Iskolában tartott rendhagyó testnevelés órát a DIFE. Az alsó tagozatos osztályok és egy felsős csoport a kosárlabda rejtelmeibe nyerhetett betekintést játékos formában. Sok ügyes, érdeklődő gyermekkel találkoztunk, akiket szívesen látnánk csapatunkban.
Hajrá DIFE!

[ 2023.08.19. ]

DIFE Hírek

Derecske Hírek 2023.08.

HírekTáborozás
[ 2023.08.15. ]

DIFE tábor Berettyóújfaluban

Egyesületünk ebben az évben először rendezett tábort Berettyóújfaluban. A 29 jelentkező változatos programok részese lehetett. Délelőtt edzés, csoport-és kooperatív játékok, angol óra, jóga, kézműveskedés váltotta egymást, délután szabadulószoba, kincskeresés, számháború, tánc, strand, versenyek színesítették  az együtt töltött perceket. Edzőink mindent megtettek a motiváció és a jókedv fenntartásáért. Név szerint: Dóra Bálint, Fülöp Patrik, Kathi Imre, Kiss-Kovács Andrea, Kovács Attila, Máté József. Pénteken Debrecenbe kirándultunk a Sziget-Kék Tematikus Parkba és az Oláh Gábor utcai kosárpályára, végül az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe. Szuper hét volt ez is, szuper résztvevőkkel. Jövőre folytatás! Hajrá DIFE!

HírekTáborozás
[ 2023.08.05. ]

DIFE tábor 2023 Derecske

Július 31-től augusztus 4-ig került megrendezésre Derecskén a DIFE által szervezett kosárlabda tábor.

Az előkészítő munkálatok már márciusban elkezdődtek. Időpont egyeztetés, teremigény bejelentése, plakátok, jelentkezési lapok elkészítése, facebook hirdetés elindítása. A népszerűségnek köszönhetően 70 fővel indultunk. A helyek egy hét alatt beteltek.

Részletes programterv készült, felkészülve váratlan helyzetekre, rossz időre is. Több megbeszélés, egyeztetés eredményeként született meg a végső terv. A feladatokat kiosztottuk egymás között, a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket is együtt készítettük el. Igazi csapatmunka ez.

Öt edző irányította a gyerekeket, név szerint Kiss-Kovács Andrea táborvezető, koordinátor, Kovács Attila, Kathi Imre, Dóra Bálint, Fülöp Patrik. Minden évben vannak önkéntes segítőink is, idén Bernáth Róbert, Kecse József és Ribár Martin. Egyesületünk több debreceni és a derecskei középiskolával áll szerződésben a közösségi szolgálat kapcsán. Ennek keretében Orbán Szabina és Gyönyörű Anna gimnáziumi tanuló volt velünk.

Hogyan mozgattunk egyszerre ennyi gyereket? 17-18 fős csoportokat alakítottunk ki, mindegyik kapott egy-egy vezetőt. Hétfőtől-csütörtökig délelőtt és délután is 3-4 foglalkozás folyt párhuzamosan. A csapatok meghatározott időközönként váltották egymást, így elkerültük a holtidőt.

A programok között szerepelt kosárlabda edzés, önvédelmi oktatás, kézműves foglalkozás, tábori emlék készítése, kooperatív-, csapatépítő játék, ügyességi feladat, akadálypálya, mozi, utolsó nap kirándulás Debrecenbe a Sziget-Kék Tematikus Parkba és az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe.

A szülők, gyerekek visszajelzései nagyon pozitívak. Mindenki jól érezte magát, mosolyogva, fáradtan, elégedetten tértek haza. Ajándékba DIFE feliratú pólót kaptak a résztvevők.

Köszönettel tartozunk Fazekas Lajos Róbert, az Aquatikum Mediterrán Élményfürdő vezérigazgatójának, Békési Andrásnak, a Művelődési Ház munkatársainak, Marczin Leventének, Bagdácsné Kovács Mónikának az angol órákért, Kabai Dorkának a jóga, Gara Sándornak az önvédelmi foglalkozásért. Végezetül köszönjük a szülőknek, akik ránk bízták gyermekeiket.

Hajrá DIFE!

[ 2023.07.19. ]

DIFE Hírek

Derecske Hírek 2023.07.

sdr
HírekKosárlabda
[ 2023.06.25. ]

Lány kosárlabda torna

Lány csapatunk tegnapi napon egy 3 csapatos meghívásos tornán vett részt Hajdúhadházon.
Máté József vezetőedző:
Első mérkőzésen a Hajdúböszörmény csapatával játszottunk. A kezdeti izgalmat nehezen tudtuk legyőzni. Az első 6 percben csak asszisztáltunk ellenfelünk játékához. Egy időkérés után egész pályás letámadásra váltottunk, aminek eredményeképpen nagyobb előnyre tettünk szert már az első negyedben. A második negyedben tovább tudtuk növelni előnyünket. A második félidőben sikerült tartani az előnyünket így megérdemelt győzelmet arattunk.
A torna döntőjében a jól ismert hazai csapattal a játszottunk, akik nagyon magabiztosan és agresszíven kezdtek, és így is folytatták a mérkőzést. A lányokból sokat kivett az első meccs. Voltak jó periódusaink, viszont magabiztos sikert aratott ellenfelünk.
HTE-DIFE LÁNY 44-69
DIFE LÁNY – Hadházi farkaslányok 29-91
A “Torna felfedezettje” díjat csapatunk tagja, Kiss Bianka nyerte el, nagyszerű teljesítménnyel. 🎖️
1 győzelemmel és 1 vereséggel ezüstéremmel zártuk ezt a nagyszerű tornát. 🥈
Lány csapatunk sajnos (tanulmányok miatt) 2 játékost volt kénytelen elbúcsúztatni.
Tankó Andrea játékosunk befejezte tanulmányait a helyi gimnáziumban és Budapesten fogja folytatni. Köszönjük, hogy csapatunk tagja volt. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.
Nógrádi Petra, csapatunk csapatkapitányától is elkellett búcsúzunk. Petra a Tóth Árpád Gimnázium végzős, már érettségizett tanulója,aki szintén Budapesten fogja folytatni tanulmányait. Petra a lány csapat megalakulasa óta, immáron 9 éve csapatunk és egyesületünk aktív tagja, csapatunk csapatkapitánya, a lány csapat alapító tagja. Köszönjük az elmúlt 9 év kitartó munkáját mind a pályán és azon kívül. További tanulmányaihoz sok sikert és kitartást kívánunk. A lány csapat “örökös tagja és tiszteletbeli csapatkapitánya” marad!
Köszönünk mindent Lányok!
Hajrá DIFE!
Hajrá Derecske!

[ 2023.06.22. ]

DIFE Hírek

Derecske Hírek 2023.06.