HírekKosárlabda
[ 2024.09.09. ]

DIFE felnőtt

DIFE felnőtt
Idén a felnőtt csapatunk meghívást kapott a SEMIX KUPA elnevezésű emléktornára. Kezdésképp szeptember 6-án előselejtezőn vehettünk részt Békésben. Élményekkel teli mérkőzést tudhatunk magunk mögött méghozzá olyannyira, hogy fotót is elfelejtettünk készíteni (a fotó korábban Tiszafüreden készült). A tornateremben a hangulat és a levegő is forró volt végig.
Az ellenfelünk előző szezonjában NB II.-ben szerepelt. Mindenesetre az első félidőben álltuk a sarat, majd a második félidőre szétestünk. Főképp a védekezésünkben voltak hibák, a támadásaink meglepő módon jól sültek el. Egységben még nem vagyunk, de igyekszünk. Számunkra ez a bajnokság fogja jelenteni a megfelelő egység kialakítását. Hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattunk, köszönjük a meghívást és készülünk a következő fordulóra!
Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
-Kathi Imre

HírekKézilabda
[ 2024.08.31. ]

Szezon előtti női kézilabda edzőmérkőzések

Kézilabda szakosztályunk nagy erőkkel készül a szezonra. Büszkék vagyunk az elmúlt időszakra, 3 hónap alatt sikerült csapatot kovácsolni, edzőket szerződtetni, terem kérdést stabilizálni, szükséges eszközöket, mezeket beszerezni, minden szükséges adminisztrációt abszolválni, hogy csapatunk indulhasson a felnőtt női megyei bajnokságban. Augusztus elején kezdtük el az alapozást, szeptember 3. hetében indul a bajnokság! Sok még az előttünk álló munka és teendő, de elindultunk és ez a legfontosabb, ezzel színesítve a DIFE és Derecske Város sportolási lehetőségeit!

Túl vagyunk egy idegenbeli és egy hazai edzőmeccsen. Lépésről-lépésre megyünk a kitűzött céljaink irányába. Most a legfontosabb, hogy egységet képezzünk, továbbra is maradjon meg a jó hangulat és a pozitív élmény, amit a játék nyújthat! Stratégiai szempontból priorítást élvez a toborzás, ezért minden érdeklődőt szeretettel várunk felnőtt és utánpótlás csapatainkba!
Köszönjük a támogatást Derecske Város Önkormányzatának, Devag Nonprofit Kft-nek és az együttműködést a Derecskei Labdarúgók Sportegyesületének!

Hajrá DIFE!

HírekKosárlabda
[ 2024.08.26. ]

U16 felkészülés

Szombaton folytatódott az U16-os felkészülés. Kosárlabdában gazdag napot tudhattunk magunk mögött, hiszen ellátogattunk Debrecenbe is, ahol éppen a Nagytemplom előtt zajlik a 3×3 torna. Nem utolsó sorban az Oláh Gábor utcai csarnokban felkészülési mérkőzések zajlottak, melyekből egyet elcsíptünk.
Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
-Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2024.08.23. ]

U16

A DIFE U16 korosztályának és fentebb lévő korosztállyal kiegészülve elkezdődött a felkészülés az idei szezonra a mai nap. Holnap folytatjuk a képek beszéljenek magukért! Jól dolgoztak az ifjak. Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
-Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2024.08.10. ]

Sporttáborban Biharkeresztesen

Biharkeresztesen jártunk, A Növekedésért Egyesület által szervezett Sport táborban.
Az egy hetes táborban minden nap helyet, és szerepet kapott a kosárlabda.
Nagyon lelkes és ügyes gyerekekkel ismerkedhetett meg Pápa Krisztián egyesületi elnök, valamint Kathi Imre és Máté József edzők akik a foglalkozásokat vezényelték.
Az 5 nap alatt a tábor összes gyerekével sikerült megismertetnünk a kosárlabda alapjait.
Köszönjük a meghívást és a bizalmat. Örülünk, hogy régiós szinten tudjuk képviselni Egyesületünket!
Hajrá DIFE!
Hajrá Biharkeresztes!

HírekTáborozás
[ 2024.08.03. ]

DIFE tábor 2024

Ebben az évben került megrendezésre a 33. nyári táborunk július 29-től augusztus 2-ig 65 fő részvételével.

Sokszínű, változatos, érdekes programok várták a résztvevőket, hiszen ennyi gyereket megmozgatni nem kis feladat. A programok között szerepelt kosárlabda edzés, önvédelmi oktatás, vívás, kézműves foglalkozás, tábori emlék készítése, kooperatív-, csapatépítő játék, ügyességi feladat, szabaduló szoba, térképes kincskeresés, jóga és angol foglalkozás, kutyás bemutató. Utolsó nap kirándultunk Debrecenbe a Sziget-Kék Tematikus Parkba és az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe.

Köszönettel tartozunk Fazekas Lajos Róbert, az Aquatikum Mediterrán Élményfürdő vezérigazgatójának, Bagdácsné Kovács Mónikának az angol órákért, Kabai Dorkának a jóga, Gara Sándornak az önvédelmi foglalkozásért, a Derecskei Kutyaiskola tagjainak a bemutatóért, Kovács Péternek a fotókért, videóért. Végezetül köszönjük a szülőknek, akik ránk bízták gyermekeiket.

Hajrá DIFE!

HírekPingpong
[ 2024.07.16. ]

II. Kabafrost Asztalitenisz Verseny

Remek eredmények a II. Kabafrost Asztalitenisz Versenyen!
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből vettek részt versenyzők a II. Kabafrost kupán.
A verseny díszvendége a kétszeres világbajnok asztaliteniszező Klampár Tibor volt.
Egyéniben Kóka Zoltán arany, Bakó István ezüst érmet nyert a 23 fős mezőnyben.
Párosban a Bakó István-Kóka Zoltán duó az első helyen végzett a benevezett 11 páros közül.

HírekKézilabda
[ 2024.06.25. ]

Nyári készülődés a női kézilabda csapatban

A DIFE női kézilabda csapata nagy erőkkel készül a szeptemberi bajnokságra.

Az edzések nagyon jó hangulatban zajlanak, Milánik Zoltán vezetőedző megfelelő szakmai tapasztalattal trenírozza a csapatot!

Folyamatosan érkeznek új és régi játékosok, ami nagyon pozitív.

Most jön a nyári szünet, de zajlanak az egyéni edzések, majd augusztusban folytatjuk az alapozással. Még az elején vagyunk, de már most elmondható, hogy egy szuper csapat alakult.

Alakul a molekula!:-)

Hajrá DIFE Handball Team!

HírekKosárlabda
[ 2024.06.22. ]

Óvodai bemutató Berettyóújfaluban!

Óvodai bemutató Berettyóújfaluban!
Hét elején Balogh Vivien, Nógrádi Petra játékosok és Máté József edző Berettyóújfaluban jártak a Vass Jenő Óvoda és bölcsőde-Rákóczi Tagóvodában.
Az intézmény összes óvodása kipróbálhatta a kosárlabda sportot a maga szintjén, ugyanis a legkisebbek mindössze 3 évesek voltak.
A gyerekek nagyon lelkesen hajtották végre a labdával ismerkedős feladatokat, a labda kezelési gyakorlatokat valamint a legnagyobb népszerűségnek örvendő kosárra dobást.
Köszönjük a meghívást és a lehetőséget.
Hajrá DIFE!
Hajrá Berettyóújfalu!

HírekKosárlabda
[ 2024.06.16. ]

I. Mizsei Attila kosárlabda torna

2024.06.15-én szombaton a felnőtt csapat Tiszafüreden részt vett az I. Mizsei Attila kosárlabda tornán. A torna résztvevői: Cegléd II-es csapata, Karcag, Tiszafüred és a DIFE Felnőtt. Első mérkőzést Tiszafüred ellen játszottuk. Az ellenfél egy nagyon szimpatikus csapat volt, akik végig sportszerűen küzdöttek, végül mi kerekedtünk feléjük. A döntőben Karcag ellen kellett felvennünk a kesztyűt szó szerint. Sajnos itt más élményekkel gazdagodtunk, de végeredményben sikerrel zártuk a mérkőzést! Így ezt a tornát kupagyőztesként zártuk. A torna legérértékesebb játékosa díjat Fülöp Patrik vehette át a helyi polgármester felajánlása egy gazdag ajándékcsomag volt. Itt is gratulálunk Patrik teljesítményhez.
Gratulálok minden résztvevő játékosnak, örülök, hogy ilyen aktívan részt vettek ezeken az eseményeken, remélem sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak.
Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
-Kathi Imre-

HírekKosárlabda
[ 2024.06.15. ]

U16-os edzőmeccs

2024.06.14-én pénteken az U16-os csapat edzőmérkőzést játszott a CSM Oradea csapata ellen. Nagyváradra korán elindulva még egy kis városnézésre is volt idő. Az ellenfél bezsebelte a győzelmet mi pedig a tapasztalatot. Itt a szezon végére nagy élményt jelentett a játékosoknak és nekem is, hogy külföldön is játszhattunk. Büszke vagyok a csapatra és örülök, hogy ismét egy célt sikerült magunk elé kitűzni.