Felnőtt hírek – Vereség a Cívis KK ellen

Derecske Városi Sportcsarnok
2026.02.18.
A keret a mérkőzés előtt változott, így fiatalabb utánpótlás játékosaink is megtudták mutatni magukat ezen a mérkőzésen. Balla Tamás, és Gyöngyi Péter is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban! Gratulálunk nekik!
Az első negyed lassan indult be a pontgyártás tekintetében, voltak hibák. A második negyedben sajnos elhúzott tőlünk az ellenfél egy tetemes előnnyel. A második félidőben igyekeztünk utolérni ellenfelünket, de ez sajnos nem sikerült. Ami szerintem kiemelendő, hogy a védekezésünk a második negyedet leszámítva jól működött, sőt olykor hibákra sikerült kényszerítenünk őket. A dobásaink egyáltalán nem ültek és a hátrányunkat ezért sem sikerült ledolgozni, ebből a szempontból nem volt szerencsénk.
A hibákat igyekszünk javítani, hogy a következő két hazai mérkőzés jobb szájízű legyen számunkra. Köszönjük a szurkolást támogatóinknak! Jövőhéten Hajdúszoboszló csapatát fogadjuk szerdán este.
Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre


