HírekKosárlabda
[ 2025.05.10. ]

U11 Derecske

2025.05.10.

Debrecenben játszotta le a utolsó fordulóját az U11-es csapat. Az első meccsen a Nyíregyházi Sportcentrum b csapata ellen játszottunk egy igazán szoros meccset de a véghajrában elfáradtunk fizikálisan és nem bírtuk tartani a lépést az ellenféllel, így 50-64 -re alul maradtunk. Pihenő nélkül kezdtünk bele a második mérkőzésbe, ahol a Zsákkoló kisZsiráfok ellen kellett megmutatni mit tudunk. Kicsit nehez találtuk magunkat a meccs elején, de a második negyedre sikerült bele rázódni és szépen jöttek a pontok és a helyzetek. Végül 61-36-ra sikerült győznünk így egy vereség egy győzelemmel zártuk a fordulót.
Elégedett vagyok a csapat teljesítményével a gyerekek mindent megtettek a pályán és a lelkesedésük sem tört meg.

Köszönjük a két U12-es játékosnak Serestyén Patriknak és Simon Botondnak hogy tapasztalatukkal és játékukkal erősítették a csapatot!

Illetve köszönöm Kanyuk Fanninak a csapat segítőnknek, hogy elkísért minket erre a fordulóra is és lelkesedésével hozzájárult az eredményhez és köszönöm az egész éves kitartó munkáját!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Dóra Bálint

HírekKosárlabda
[ 2025.05.08. ]

Hajdúböszörmény U14 – DIFE U14

Hajdúböszörmény
2025.05.08.

Idegenben játszottak a derecskei fiatalok Hajdúböszörmény csapata ellen. Rendkívül kemény és agresszív mérkőzés volt viszont fiataljaink állták a sarat és már a félidőben nagyobb előnyre tettek szert. Ez az előny a második félidőre csak növekedett köszönhetően a labdaszerzéseknek és a gyors kosaraknak.

Gratulálok a csapatomnak a teljesítményhez!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.05.07. ]

U16-os hírek – Győzelem a DSI Debrecen/B ellen

Debrecen, DRK Dóczy Gimnázium Tornacsarnoka
2025.05.05.

Magabiztos első félidővel kezdtek az U16-os ifjak Debrecenben. A folytatásban is sikerült végig uralni a pályát. Az összhang jó volt a csapatban, ha pedig hibát ejtettek, azt gyorsan próbálták pontokkal elsimítani. Ami még mindig javításra szorul az a büntető vonalról való teljesítmény. Ezt mindenképp ki kell iskoláznunk! Gratulálok a fiúknak, felszabadultak voltak és eredményesek! Ezt a lendületet kell tovább vinnünk!

Május 19-én és 21-én vár ránk a szezon két utolsó mérkőzése hazai pályán! Várunk minden érdeklődőt, szurkolót a derecskei sportcsarnokba!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2025.05.04. ]

DIFE KK Berettyóújfalu U12

Debrecen
2025.05.03.

Máté József vezetőedző:

Első mérkőzésen a házigazda BKG Prima SE csapata ellen játszottunk. Nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát. Nehezen fogadtuk el ellenfelünk kemény, faulthatáron történő védekezését. Bár voltak szép és határozott megmozdulásaink ellenfelünk megnyerte a mérkőzést.
Második meccsen a NYÍKSE-DVTK csapatával találkoztunk. Sajnos a páratlan negyedekben önmagukhoz képest nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. Második sorunk kitett magáért, nagyon szép játékkal magabiztosan játszott. Ellenfelünknek sikerült megnyerni ezt a mérkőzést.
A szezon utolsó fordulója volt számunkra. A szezon során voltak hullám völgyek és volt eufórikus hangulatot teremtő győzelem is. A gyerekek szépen végig dolgozták a szezont, rengeteget fejlődött mindenki.
Köszönjük a szülők támogatását és, hogy mindenhová elkísérték a csapatot. Nagyon jó hangulatokat teremtettek számunkra mérkőzésről mérkőzésre.

A csapat tagjai:
Técsi Anna, Szőke Tamara, Micskei Hajnalka, Micskei Lívia, Nagy Zsombor, Aranyi Ádám, Rácz-Pallás Ábel, Bíró Marcell, Bíró Gergő, Végh Balázs, Daróczi Attila, Poszet Kristó, Fényi Nimród.

Hajrá DIFE! Hajrá Berettyóújfalu!

HírekKosárlabda
[ 2025.05.01. ]

DIFE U14 – Cívis U14 Győzelem Derecskén

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.04.30.

A hónap utolsó napján hazai pályán fogadtuk a debreceni csapatot.
A mérkőzést első pillanattól fogva a hazai csapat irányította. Kemény védekezésnek köszönhetően hibákra késztettük ellenfelünket, amiből nagyon sok gyors indítást tudtunk szerezni. A csapat minden egyes tagja keményen kivette a részét a mérkőzésen a sikerből.

Gratulálok a csapatomnak, nagyon szép teljesítmény volt tőlük!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.04.29. ]

U16-os hírek – Vereség az Egri VSI KOK ellen

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.04.28.

Hétfő délután hazai pályán fogadtuk ellenfelünket. A szünetben sajnos nem volt lehetőség annyi gyakorlásra, hogy gördülékenyen tudjunk kezdeni. Az első negyed döcögött, ellenfelünk gyorsan 11 pontos különbséget alakított ki. Ezt a második negyedre sem sikerült ledolgoznunk. A szünetben megpihentünk és nem igazán sikerült a fordítás. A negyedik negyedet sikerült egyedül megnyernünk.
Amikor az ellenfél arcában védekeztünk, hibákra sikerült kényszeríteni őket, viszont ezt sokszor elfelejtettük, így ingadozó volt a teljesítményünk. Voltak egészen szemet gyönyörködtető megmozdulások, és sok játékosnak sikerült jó ütemben bekapcsolódnia a mérkőzésbe. Ami kifejezetten elszomorító az a büntető vonalról való teljesítményünk. Több volt még a bennünk és úgy hiszem nem ekkora a különbség a két csapat között.
Köszönjük ismét a drukkolást a szurkolói oldalról!

Jövőhéten idegenben folytatják az ifjak a DSI Debrecen/B ellen a Dózcy Gimnázium Tornacsarnokában.

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre

HírekKosárlabda
[ 2025.04.27. ]

DIFE KK U14 Lány 2025.04.26.

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.04.26.

Máté József vezetőedző:

Nagyon vártuk az alapszakasz utolsó fordulóját amit hazai pályán, Derecskén mi rendezhettünk.
Első mérkőzésen a bajnokság legerősebb csapatával játszottunk a DVTK-Tiszaújvárossal. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz mivel ellenfelünk jó felépítésű, technikás csapat volt.
Első félidőben csak próbáltuk felvenni a ritmust több kevesebb sikerrel. Második félidőre valamennyivel felszabadultabban játszottunk, így főleg támadásban eredményesebbek tudtunk lenni. De mindent összevetve ellenfelünk magabiztosan nyert.
Második mérkőzésen a NYÍKSE csapatával mérköztünk meg. Az első negyedben mindkét csapat idegesen, kapkodva, sok hibával játszott. A második negyedtől sikerült magasabb fokozatba kapcsoljunk. Nagyon szép csapat védekezéssel és határozott támadás vezetéssel sikerült olyan előnyt kiharcolnunk amit sikerült megőríznünk a végéig így sikerült megnyerni a mérkőzést.
Összességében elégedett vagyok a lányokkal, küzdöttünk és helyenként nagyon látványosan játszottunk. Ezzel a győzelemmel sikerült bejutnunk a bajnokság négyesdöntőjébe.

Köszönjük a szülők támogatását és szurkolását!

A csapat tagjai:
Góz Viktória, Varró Boglárka, Jónás Döníz, Kovács Nóra, Halics Hanna, Zákány Bella, Kulcsár Lilla, Técsi Anna, Erdei Dóra, Tollas Izabella, Borbás Brigitta, Váradi Csenge.

Hajrá DIFE! Hajrá U14LÁNY!

HírekKosárlabda
[ 2025.04.27. ]

Vármegyei 3X3 Kosárlabda Kupa

Debrecen
2025.04.26.

Április 26-án a Hajdú-Bihar Vármegyei Kosárlabda Szövetség által szervezett 3X3 tornán kiemelkedő létszámmal, 7 csapattal indult a DIFE

Általános iskolai korosztályban 2, gimnazista korosztályban 1, Felnőtt férfi kategóriában 3 és Felnőtt női kategóriában 1 DIFE team szerepelt. A Női csapatunk 2. hellyel zárta a napot, egyik általános iskolás és felnőtt csapatunk egyaránt a 4. Helyezett lett, a többiek pedig rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak.

Külön öröm volt, hogy egymást biztatták gárdáink, jó hangulatot varázsolva az Oláh Gábor utcai pályára.

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!

HírekKosárlabda
[ 2025.04.16. ]

Cívis KK U14 – DIFE U14

Debrecen
2025.04.16.

Idegenben játszott az utánpótlás csapatunk szerda délután. Előzetesen két mérkőzésen is kikaptunk a Cívis csapatától de ezen a napon sikeresen teljesítettünk ellenük. A mérkőzés az első pillanattól kezdve nagy iramú gyors támadásokból állt. A derecskei csapat kemény védekezésének köszönhetően sok gyorsindítással el tudott lépni a hazai csapattól. Szép egyéni teljesítményeket láthattunk fiataljainktól. Gratulálok az ellenfélnek és a csapatomnak is!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.04.13. ]

U11 Derecske – Győzelem Nyíregyházán

Nyíregyháza
2025.04.13.

A vasárnapi fordulón Nyíregyházára látogatott a csapat, ahol megszereztük az első győzelmünket. Bravúros játékkal sikerült megverni az első ellenfelet viszont sok energiát vett ki a csapatból és a második meccsen ez meg is látszott. Itt sajnos nem sikerült a felül kerekedni, de a gyerekek így is hajtottak és küzdöttek az utolsó percig. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével egyenként és csapatszinten is a fejlődés megkérdőjelezhetetlen.

Köszönjük a két U12-es játékosnak Varga Lilinek és Simon Botondnak hogy eljöttek és játékukkal hozzásegítettek a csapatot az első győzelmükhöz!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Dóra Bálint

HírekKosárlabda
[ 2025.04.09. ]

DIFE KK U14 – DSI U14

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.04.09.

Szerda délután hazai közönség előtt léptek pályára fiatal játékosaink. Az első félidőben összeszedett játék volt jellemző a hazai csapatra és így ellenfelünkkel fel tudtuk venni a versenyt, viszont ez az összeszedettség a mérkőzés vége felé kicsit alábbhagyott és így a Debrecen csapata felé billent a mérleg. Ennek ellenére szép megoldásokat és kosarakat láthattunk serdülő játékosainktól.

Köszönjük a kilátogatóknak a szurkolást!

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Fülöp Patrik

HírekKosárlabda
[ 2025.04.08. ]

U16-os hírek – Győzelem a Nyíregyházi Kék Cápák ellen

Derecske Városi Sportcsarnok
2025.04.07.

Hétfő délután hazai pályán fogadtuk ellenfelünket. A találkozó nehezen indult, fej-fej mellett haladt a két csapat. A második negyedre, több hibára is kényszeríttettük a „cápákat” ennek köszönhetően, magabiztos félidőt tudtunk magunk után. Fordulás után sem módosítottak a védekezésükön és taktikájukon. Így könnyedén használhattuk ki a már jól bevált receptet.

A fiúk jól dolgoztak, küzdöttek és végig eredményesen játszottak. Debütálhatott a csapatban Szűcs Péter is, aki szezonjának első kosarát is érvényesítette. Ami még kiemelendő a mérkőzésben, hogy U14-es játékosaink is tudtak pontokat értékesíteni, így nem maradt senki sem pont dobás nélkül. Ezt a pozitív hozzáállást és hajtást kell tovább vinni a maradék mérkőzésekre.

Hajrá DIFE, hajrá Derecske!
– Kathi Imre