HírekKosárlabda
[ 2014.12.06. ]

I. Derecske Utánpótlás Mikulás Kupa

Írta: M. J.
Mikuláskupa a kadett/lány és kenguru csapat részére.

Értékelés: 4 csapat (Derecske fiú/lány, DSI lány és Nyíradony fiú) plusz a helyi kenguru(általános iskola 1-4) korú csapat részvételével lezajlott az I Derecskei mikulás kupa névre keresztelt utánpótlás számára rendezett hangulatos verseny.

Első mérkőzésen a derecskei lányok a debreceni sportiskolával mérkőztek meg. Nagy iramú mérkőzésen a DSI csapata nyerte meg a meccset.
Második mérkőzést a helyi fiú csapat játszotta Nyíradonnyal ahol magabiztosan győztek.
Eközben a legkisebbek elkezdtek gyakorolni a Nekik rendezett dobóversenyekre.
3 versenyszámban vívtak csatát egymással. Megválasztottuk a “Legügyesebb ziccerdobót”, a “Legeredményesebb ziccerdobót”, és a “Legszebben dobó” játékost.
A verseny végén minden résztvevő és segítő emléklappal és egy csokimikulással lett gazdagabb!

Köszönjük a rengeteg kilátogató nézőnek a szurkolást!

HírekKosárlabda
[ 2014.11.22. ]

DIFE sasfiókák első mérkőzései

Írta: M. J.
Nyíregyházán lépett elsőnek pályára a kenguru csapatunk.
A mai napon egyesületünk legkisebbjei Nyíregyházára utaztak.

Első mérkőzésükön a jóval rutinosabb és tapasztaltabb nyíregyháházi csapattal mérték össze erejüket. A kezdeti meglepettség sajnos a mérkőzés végig kitartott így a Nyíregyháza csapata diadalmaskodott.

Második mérkőzésén a csapat az Oradea lány csapata ellen vívta. Erre a mérkőzésre a csapat kicsit lenyugodott és sikeresen elkezdték alkalmazni az edzéseken tanultakat. Szép kosarak is születtek aminek hatására a csapat elkezdett bízni önmagában. Sajnos ezen a mérkőzésen győzött a rutin és a tapasztalat így nyert az ellenfél.

Gőzerővel folytatódnak a felkészülések a győzelem felé!

Hajrá DIFE sasfiókák. 🙂

[ 2014.10.02. ]

Felnőtt csapat

Írta: M. J.
A felnőttek is megkezdték a felkészülést a szezonra.

A felnőtt csapat a megszokott 3 edzéssel szeptemberben megkezdte a felkészülést a 2014/2015ös szezonra.

Vezetőedzőjük továbbra is Sarkadi Ferenc /Tanbá/ maradt.

Edzésidőpontjaik:
Hétfő: 19:00-20:30

Szerda: 19:00-21:00

Péntek: 19:00-20:30

HírekKosárlabda
[ 2014.10.01. ]

Kadett csapat!

Írta: M. J.
A kadett csapatunk is folytatja az edzéseket!

A kadett csapat a megszokott módon heti két edzéssel megkezdte a munkát!

Edzőjük továbbra is Kovács Attila maradt!

Várjuk a régi/új tagok jelentkezését!

HírekKosárlabda
[ 2014.09.30. ]

Megalakult a kenguru csapat

Írta: M. J.
Új csapat!

Újabb mérföldkő az egyesület életében!
Szeptembertől beindultak a Kenguru korosztály kosárlabda edzései is Derecskén!

Várjuk a további jelentkezőket (általános iskolai alsós gyerekek)!

Elérhetőség: Kovács Attila (30-3812540)

Edzésidőpontok:

A hét

Csütörtök: 16:30-17:30

Szombat: 10:00-11:00

B hét

Csütörtök: 17:00-18.00

Szombat: 10:00-11:00

HírekKosárlabda
[ 2014.09.30. ]

Lány kosárcsapat!

Írta: M. J.
Megalakult az egyesületen belüli lány kosárlabda oktatás!

Szeptemberben beindultak a lány edzések is.

Várjuk a további jelentkezőket!

Elérhetőség: Máté József /edző/ +36309628914

[ 2014.07.01. ]

Zánkai tábor

Írta: M. J.
Egyesületünk sikerrel pályázott az Erzsébet kosárlabda táborba ahová ezáltal 10 helyi kosaras és egy kísérő edző mehetett!

Egyesületünk sikeres pályázaton megnyerte a jogot az Erzsébet tábor kosárlabdára szakosodott táborába. Az egy hetes táborban rengeteg élménnyel és sok új ismerőssel, baráttal gazdagodtak a gyerekek. A 10 fős kis csapat vezetője Szél Gáborné Terike néni volt aki mindvégig irányította a táborban résztvevő gyerekeket.

A táborba érkezve igazi meglepetésként Báder Marci szolnoki kosárlabdázó – aki megjárta a magyar válogatottat és szerepelt az Adria ligában is- fogadta a gyerekeket.
A kosárlabda edzések mellett rengeteg más érdekes programon is részt lehetett venni, mint például Balatoni fürdőzés, Hevesi Tamás koncert, de főszerepben a kosárlabda maradt.
„Az edzések mindig azonos időben zajlottak: 9:00 – 10:15-ig a lányok, 10:15-től 11:30-ig a fiúk, délután a nap második edzése pedig általában 16 órától kezdődött. Mindenki komolyan vette a foglalkozásokat. Ki-ki képességei, előzetes ismereteinek birtokában, nagy-nagy szorgalommal vett részt az edzéseken A 10 fiú magatartásból, szorgalomból, együttműködésből összességében jelesre vizsgázott, és ez az élmény egy életre szól.. „ Meséli Terike néni.

HírekKosárlabda
[ 2014.07.01. ]

Adidas streetball. Békéscsaba.

Írta: M. J.
Országos streetball versenyen méretették meg magukat a derecskei kosarasok.

A nyíregyházihoz hasonlóan a békéscsabai rendezvényen is képviseltették magukat a DIFE kosarasai. Egyesületünk 6 csapattal nevezett az eseményre.

Pápra Krisztián egyesületi vezető DIFE Senior névre keresztelt csapattal próbált szerencsét, csapatát pedig Cseh István, Földesi Zsolt és Földesi Attila alkották.

Az utánpótlásból erre a rendezvényre is 4 csapat alakult ki. Név szerint: Daku Attila, Fülöp Patrik, Iklódi Erik, Csóré Tamás, Csóré Péter, Homoki Zsolt, Széplaki Gábor, Gyarmati Károly, Rácz Bence, Mester Tamás, Karácsony Etienne, Szöllősi Fruzsina, Czakó Laura, Erdei Frida és Sándor Kata képviselték Derecskét az utánpótlás korúak közt.

„Krumpli” fantázianévre keresztelt felnőtt csapatban játszó fiatalokból alakult ki a 6.-ik derecskei csapat. Porkoláb Gyula, Teigler Tamás és Dóra Bálint alkotta trió korosztályukban rendkívül erős és kiegyensúlyozott mezőnyben az előkelő 3.-ik helyezést szerezték meg.

Az eseményt dobó versenyek színesítették, amin a fiatalok is részt vettek. (Sajnos kiemelkedőbb eredményt nem sikerült elérni.)
Zsákolóversenyen viszont egyesületünk felnőtt csapatának játékosa Porkoláb Gyula kimagasló 3.-ik helyezést ért el.

A hangulat fantasztikus volt, és nagyszerű alkalom volt mindenki számára, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a helyi kosarasaink.

[ 2014.06.15. ]

2013/2014 es szezon értékelő

Írta: M. J.
Sarkadi Ferencet (Tanbát) a csapat vezetőedzőjét kérdeztem a szezonról..

A szezonról: nagyon élveztem az itteni munkát. Jó volt egy olyan csapattal dolgozni, ahol mindenki hajtott edzésen és szeretett volna tanulni és egyre jobb lenni. Bár fárasztó volt a kijárás, de mindig vártam az edzésnapokat, mert tökéletes feltételek mellett egy nagyon jó társasággal tudtam együtt dolgozni. Az idény vége felé egy kicsit leeresztettünk (mindenkinek besűrűsödtek az év végi teendői: érettségi, munka, államvizsga, vizsga stb.), de ez azt gondolom természetes. Akik viszont ott voltak az edzéseken, függetlenül a létszámtól nagyon szépen dolgoztak. Szerencsére bővült a keretünk is, ráadásul két nagyon jó szellemű, ügyes játékossal. Örömteli volt még sérültjeink felépülése (Matyi, Gabi, Peti) különösen Füli, aki súlyos sérülésből tudott visszatérni. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt is úgy érzem sikerült egy ránk jellemző arculatot kialakítani, vagy legalábbis elindulni az úton. Remélem a következő idényben ezekre az alapokra építkezve még eredményesebben tudunk szerepelni.

HírekKosárlabda
[ 2014.06.09. ]

Adidas streetball. Nyíregyháza

Írta: M. J.
Országos streetball versenyen méretették meg magukat a derecskei utánpótlás tagjai.

2014.06.07.-én Derecskéről 4 csapattal (ami 16 főt jelent) képviseltette magát az idén 10 éves Derecske Ifjúságáért Egyesület, az országos Adidas streetball Nyíregyházi állomásán. Máté József az eseményre 4 különböző korosztályban szervezett csapatokat. DIFE mini néven a legfiatalabb kosarasok a 3ik helyezést érték el. Csapattagok: Gyarmati Károly, Karácsony Etienne, Rácz Bence és Mester Tamás. DIFE fiú néven a 3 fiúból és 1 idegenlégiós lányból álló csapat szintén a harmadik helyezést érte el. Csapattagok: Fülöp Patrik, Csóré Tamás, Szántó Máté és Fehér Adrienn. DIFE vegyes néven a 98-99es korosztályban második helyezést értek el. Csapattagok: Csillag Bence, Daku Attila, Homoki Zsolt és Cseh Krisztina. DIFE lány néven a Szőllősi Fruzsina, Erdei Frida, Czakó Laura és Szabó Vivien kvartett a rendezvényen kivívta a Budapesti nagy döntőn való részvételi jogot ami szeptember 27.-én a Magyar Kosárlabda napján lesz!
Az utazási támogatást köszönjük a Derecske Ijfúságáért Egyesületnek és Derecske város önkormányzatának, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a város kisbuszait.

[ 2014.05.27. ]

Utolsó meccs, sima győzelem

Írta: M. J.
A 2013/2014es szezon utolsó meccsét hazai pályán játszotta csapatunk a Főnix csapata ellen.. A csapat vezetőedzőjét Sarkadi Ferencet kérdeztem a mérkőzésről.

1. Sorozatos győzelmek után ismét egy “sima” meccset kellett játszania a csapatnak. Mennyire voltak motiváltak a srácok?

Tanbá: – Szerencsére az előző Főnix elleni meccsen a srácok nem olyan hozzáállással játszottak, ahogy azt én elképzelném. Ezt meg is beszéltük utána és ez még benne volt a csapatban, úgy láttam szerették volna bizonyítani, hogy be tudják tartani amit megbeszéltünk. Azon a meccsen a kissé hányaveti játék miatt voltam elégedetlen, ami rengeteg kihagyott ziccerben is megmutatkozott. Most minden játékoson látszott, hogy motiváltak. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy teljesen más lesz a meccs.

2. A szokásoshoz képest kicsit kevesebb pontot dobtunk, szerinted mi volt az oka ennek?

Tanbá: – A kevés pontnak két oka volt: igyekeztünk kontroll játékot játszani, ami most már szinte hiba nélkül működött. Egyre jobban működnek a játékaink, a játékosok ismerik az alapmozgásokat és most már kreatívan tudnak belebontani. Emiatt sikerült jó néhány egész látványos támadás befejezést összehozni. A másik ok: mivel ezen a meccsen már az első negyedben hatalmas különbség volt a két csapat között, bátran lehetett cserélni. Az utóbbi idő legtöbb cserepercével játszottunk és ebben az esetben természetesen kevesebb pont születik, mintha az alapjátékosok nyomnák végig a meccset.

3. A védekezés brilliáns volt. Nehézkesen jutottak el a gyűrűig és elég kevés pontot is dobott az ellenfél. Ez az a védekezési forma amit látni szerettél volna a pályán?

Tanbá:- A támadó játékainkhoz hasonlóan a védekezésünk is kezd szépen összeállni, mindenki motiváltan odafigyelve védekezett és betartotta az általam kért agresszív, de nem kiugrálós védekezést. Nagyon remélem, hogy ez a hatékony védekezés védjegyünkké válik majd a későbbiekben is.

4. Szezon végén jártunk, mennyire voltak fáradtak a játékosok fejben illetve fizikailag?

Tanbá:- Fáradtságot nem éreztem és mivel sok cserével játszottunk pihentetni is tudtam a kulcsjátékosokat. Nemes Gabinak volt nehezebb dolga, mert betegen vállalta a játékot és nem is tudott olyan lendülettel hosszan játszani mint szokott.

Nagyon örültem a szép támadás befejezéseknek illetve, hogy Füli gyakorlatilag tökéletes védekezést nyújtott, ami a sérülése után ennyi idővel hatalmas dolog. Egyébként ez is oka volt a jó védekezésünknek: Füli fontos láncszemként visszatért! Új játékosunk (IMI) szintén szuperül játszott, ő nagyon komoly erősítést fog jelenteni a következő idényre. Szintén fontos volt, hogy másik újoncunk (EDE) az edzéseken nyújtott kiemelkedő játékot mérkőzésen tudja már hozni: volt néhány egészen elképesztő passza és bravúrkosara. Összességében azt mondtam a srácoknak, hogy az idény legösszeszedettebb játékát nyújtották méltó befejezéseként az idénynek.

[ 2014.05.01. ]

DIFE majális

Írta: M. J.
Május elsején újabb közös programot szervezett az egyesület a kosarasok számára.

A Derecske Ifjúságáért Egyesület alapításának jubileumi, 10. évfordulója alkalmából, a városi majális apropóján, csapatunk újabb jó hangulatú eseményt szervezett a felnőtt és utánpótlás csapat játékosainak illetve segítőinek, támogatóinak, illetve mindazoknak, akik az elmúlt évtizedben közreműködésükkel segítették az szervezet útjának egyengetését.

Május elsején a városi majálison felállított DIFE sátornál gyűltek össze a derecskei kosárlabda csapat játékosai és a sport iránt érdeklődők, a felnőtt és utánpótlás csapat volt és jelenlegi és volt játékosai, edzői, segítői támogatói.

Derecske város azon lakói akik ellátogattak a városi majálisra lufit és zászlót osztó főként utánpótlás korú játékosokkal találkozhattak. A lufi fújásában nagy erőkkel kapcsolódtak be az utánpótlás játékosok illetve a kosárlabda iránt érdeklődő lányok. Amikor már kék-zöldbe öltözött a majális (ezen színű egyesületes lufikkal gazdagodtak a derecskeiek), akkor mindenki megpihent a felállított sátorban és kötetlen beszélgetések alakultak ki.

Közben egyesületünk ingyenes arcfestést biztosított kisebbek számára, akkora érdeklődés mellett, hogy az érdeklődő gyerekeknek sorba kellett állni.

Így a DIFE majális teljes mértékben egy jó hangulatú kortól függetlenül, élvezhető rendezvény volt.

Egyesületi területen belül két bográcsban is főtt étel. Pápa Krisztián és Sipos Norbert káposztás-babos-csülköt főzött, miközben a Porkoláb Gyula-Dóra Bálint páros „alföldi finomságok” névre keresztelt pörköltje próbálta meghódítani a zsűritagok ízlelőbimbóit. A későbbi eredményhirdetésen kiderült, hogy a DIFE csapata a 2014.-es főzőversenyen az előkelő III.-ik helyezést érte el.

Egyesületünk idén 10 éves és ebből az alkalomból több program fogja még várni a kosárlabda barátokat, amelyről folyamatosan tájékoztatni fogunk minden kedves érdeklődőt!