HírekKosárlabda
[ 2018.02.25. ]

1 pontos hazai siker!

Tegnap hazai pályán játszott egyesületünk lány csapata. Ellenfél a Hajdúhadház csapata volt. 

DIFE KK – Hadházi Farkaslányok 34-33
Sándor K., Serestyén F., Szőke P., Nagy A. 2, Szöllősi F. 2, Tősér G. 1, Varga G., Erdei F. 2, Szabó V. 8/3, Venyige E. 19, Mohácsi J., Tamási K.

Edzői értékelés: A két csapat mérkőzései rendre szoros fordulatos izgalmasak szoktak lenni. Nem volt ez másként most sem. Nagyon sok hibával kezdtük a játékot aminek eredményeképpen végig az ellenfél vezetett. Voltak nagyon szép megmozdulásaink amivel végig ott voltunk ellenfelünk nyomában. Bármennyire is próbáltunk ritmust váltani egészen a 3ik negyed közepéig nem sikerült amikor is egy időkérést követően más védekezési formára váltottunk. Ennek következtében stabilabb volt a hátsó sorunk és több labdát tudtunk lopni a félpálya környékén. A harmadik negyed végén döntetlen állásnál jöttek le a lányok. A záró negyed nem várt izgalmakat hozott. Oda vissza estek a kosarak és az utolsó 3 másodpercig nem volt biztos a mérkőzés végkimenetele. Szabó Vivien az utolsó perc elején bedobott triplája 1 pontos vezetést eredményezett amit a mérkőzés végéig (nehezen ugyan) de sikerült megtartani. A DIFE KK lány csapata valamint vezetősége nevében szeretném megköszönni a kilátogató szurkolóknak azt a fantasztikus hangulatot amit összehoztak. A csapat 6. tagjaként hangjukkal és buzdításukkal beletették azt az 1 pontot amivel sikerült megnyernünk a mérkőzést. Gratulálunk a tombola nyerteseinek is. 🙂 Szép volt lányok! 🙂 Vezetőedző: Máté József Szakmai segítő: Daku Attila

Írta: Zs.S

HírekKosárlabda
[ 2018.01.19. ]

Rangadóval indult az Új Év!

A téli szünetet követően rangadóval kezdte az új évet a DIFE felnőtt csapata, hiszen Ziccer Tigrisek csapata látogatott a Városi Sportcsarnokba.
A két csapat korábbi egymás elleni találkozói rendre szoros és kiélezett mérkőzést hoztak, így ezen a meccsen is garantált volt az izgalom.
A feldobást követően nem fogták vissza magukat a csapatok és nagy irammal kezdték a mérkőzést. A derecskeiek jól kezdtek és hamar 8 pontos előnyre tettek szert, amit a vendégek próbáltak ledolgozni és a negyed végére 2 pontra jöttek fel.
A második negyedben nagyon kiegyenlitett volt a játék, felváltva estek a kosarak. Ezt a játékrészt 2 ponttal a Tigrisek nyerték, a félidőben 33-33 volt az állás.
Fordulást követően a harmadik negyedben határozottabban játszottak a vendégek és 9 pont előnnyel zárták a negyedet.
Az utolsó negyedben a derecskeiek próbálták ledolgozni a hátrányukat ami a negyed második felére sikerült is. Az utolsó percekben azonban eredményesebbek voltak debreceniek, így végül megnyerték a rangadót.

A végeredmény: DIFE KK- Ziccer Tigrisek I. 71-77

A DIFE legjobb dobói:Porkoláb Gyula 24/3, Fülöp Patrik 21/9, Marin Soma 13/6, Daku Attila 7, Csóré Tamás 4, Dóra Bálint 2.

HírekKosárlabda
[ 2017.12.06. ]

A vasárnapi fordulóban Hajdúhadházra utaztunk

Első meccsünket a BKGDSE Hajdúszoboszló csapata ellen játszottuk, ahol egy szoros mérkőzésen 2 ponttal nyertünk, sajnos nem a legjobb játékunkat mutatva.

Eredmény: BKGDSE Hajdúszoboszló – DIFE KK Sasfiókák 42-44. 

Második mérkőzésünkön a hazai Hadházzal játszottunk. Itt már sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk, mindenki vastagon kivette a részét a nagyarányú győzelemből. Eredmény: Hajdúhadház KK – DIFE KK Sasfiókák 13 – 55. Legeredményesebb játékosaink: Vajda Zoltán, Kovács Lázár, Madacska Bálint, Balogh Vivien, Börcsök Balázs. Ügyesen védekeztek: Andirkó Tamás, Cseke Anna, Balogh Botond, Benedek Zsolt, Fórián Kornél . Legjobb passzolonk ezúttal is Hegedüs Gergő volt. Várjuk vissza betegeinket Varga Kingát és a csapatkapitány Szabó Attilát! Hajrá Sasfiókák! -Kovács Attila vezetőedző

Írta: Zs.S

 

HírekKosárlabda
[ 2017.12.06. ]

DIFE KK- Mikepércs

Október 4-én a Mikepércs megyei csapatát láttuk vendégül a Városi Sportcsarnokban. 

Erre a mérkőzésre sikerült kijavítanunk azokat hibákat amiket a Ziccer ellen tapasztaltunk védekezésben és támadásban egyaránt. Ennek köszönhetően magabiztosan és végig vezetve irányítottuk a találkozót. Az új játékosok mellett több fiatal játékos is lehetőséget kapott a mérkőzésen akik nagyon lelkesen és ügyesen játszottak. Még ha az eredmény másodlagos is egy edzőmeccsen a végeredmény: DIFE KK- Mikepércs 57-51. Érdekessége még a mérkőzésnek, hogy ezen a meccsen már az új mezekben játszottak a DIFE játékosok!

Írta: Zs.S

Fotógaléria:

HírekKosárlabda
[ 2017.11.25. ]

DIFE Női csapat – Hajdúhadház

Óriási idegenbeli győzelem!!!!

Hajdúhadház- DIFE 35-39

Hajrá Lányok! Hajrá DIFE! 😀

HírekKosárlabda
[ 2017.11.22. ]

Otthon lépett pályára a DIFE!

Írta: Zs.S
Három idegenbeli mérkőzést követően szerda este
a 4.fordulóban játszott először hazai környezetben a DIFE
a megyei bajnokságban, ahol a DEAC Öregfiúk csapatát látta vendégül.

Az Öregfiúk kezdték jobban a mérkőzést és hamar 6 pontos előnyt szereztek. A DIFE részéről a csapatkapitány Porkoláb Gyula dobta első kosarakat majd a negyed végén az új igazolás Marin Soma volt erdményes a hárompontos vonalon túlról.

A második negyed első fele ismét a vendégeké volt.
A derecskei játékosok a negyed második felében voltak inkább eredményesek.
A fordulást követően a harmadik negyedben a hazaiak nagy erőfeszítést tettek, hogy a félidei 10 pontos hátrányt ledolgozzák. Ez részben sikerült is hiszen a negyed végére már csak 8 pont volt a két csapat közti különbség. Ekkor még úgy tünt szoros és kiélezett lehet az utolsó negyed.
Sajnos azonban 3. negyed lendületét és hatékony védekezését nem sikerült átmenteni a negyedik negyedre,
a dobások is pontatlanok voltak. Így a vendégek magasságukat és rutinjukat kihasználva megnyerték a mérkőzést.

A végeredmény: DIFE KK- DEAC Öregfiúk 49-75

A DIFE legjobb dobói: Marin Soma 15/9, Porkoláb Gyula 11/3, Török Zoltán 7/3, Fazekas Csongor 4, Zsákai Sándor 4, Beke Lajos 2, Daku Attila 2, Dóra Bálint 2, Fülöp Patrik 2 .

HírekKosárlabda
[ 2017.11.21. ]

A DIFE U14es csapata a mai napon fogadta a Debreceni Kosárlabda Akadémia serdülő csapatát.

Írta: Zs.S
Egy nagyon tanulságos edzőmérkőzést sikerült játszani .

Máté József edző: Ismeretlen volt számunkra ellenfelünk. Rendkívül dinamikus ,jó csapat.
Amit kértem, a srácok nagyrészben sikerült megvalósítani. Voltak hibák amik a következő időszak feladatai lesznek.
Csütörtökön visszavágó.
Köszönöm Rácz Bence segítőmnek aki még a születésnapján is vállalta, hogy fujja a mérkőzést. Isten Éltessen Bencus!

HírekKosárlabda
[ 2017.11.09. ]

DIFE KK- Hajdúböszörmény

Írta: Zs.S
A 2. fordulóban a Ziccer Tigrisek elleni idegenbeli 113-41-es vereséget követően ezúttal Hajdúböszörményben lépett pályára a DIFE megyei csapata.

Nem érkezett a legerősebb összeállításban a derecskei csapat, többen is hiányoztak a mérkőzésről.

Ennek ellenére a negyed első felében kiegyenlített volt a játék és ekkor még úgy tünt szoros lehet a találkozó.
Sajnos a két csapat közti különbség hamar kijött és a negyed második felétől átvették hazaiak az irányítást. A mérkőzés utolsó negyedében ugyan nagy hajrába kezdtek a Fiúk, de ez csak a szépítésre volt elegendő.
A DIFE csapat ugyan lelkesen, de sok hibával és nagyon pontatlanul játszott.

A végeredmény Hajdúböszörményi TE- DIFE KK: 74-49

A legjobb dobók: Fülöp Patrik 19/3, Porkoláb Gyula 12, Daku Attila 11, Zsákai Sándor 3/3, Csóré Tamás 2, Fazekas Csongor 2.

Következő fordulóban 2017.11.22-én már hazai pályán játszik a DIFE.

HírekKosárlabda
[ 2017.11.06. ]

Szezon kezdete!

Írta: Zs.S
Hétfőn megkezdte az edzéseket a DIFE felnőtt csapata.

A csapathoz csatlakoztak az egyesület utánpótlás játékosai is és velük kiegészülve kezdte meg a felkészülést a 2017/18.-as szezonra.
Az első edzés nagyon jó hangulatban telt annak ellenére, hogy a játékosok alaposan megizzadtak.

HírekKosárlabda
[ 2017.07.30. ]

DIFE kosarasok a PERKUPAI edzőtáborba.

Írta: Zs.S
Megszerveztük a perkupai edzőtábort

2017 Junius 27-30 között a dife csapat számára lett megszervezve a perkupai edzőtábor

HírekKosárlabda
[ 2017.05.03. ]

Tegnap lezajlott az I DIFE Streetball Majális.

Írta: Zs.S
24 csapat, 96 játékos, 60 mérkőzés, 599 dobott pont és nagyszerű hangulat jellemezte a napot.

Egész megyét átfogó rendezvényről beszélhetünk mivel a helyi kosarasokon kívül több városból is érkeztek játékosok( a teljesség igénye nélkül: Debrecen, Hajdúszoboszló, Berettyóújfalu, Nyíradony, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Eger)

Eredmények a következők:

14 év alatti kategória:
1. Rohamcsigák
2. Szélhámos Bulls
3. Gyilkos négyes
4. Bordásfal
5. Derecske 69-ek
6. Kecskerákok.
7. Farkasok.
8. Basketballers

15-18ig kategória:
1. Streetfighters
2. Ballers

Lány/női:
1. A hármak
2. Szmájlik
3. Palánkpalánták
4. Basketgirls

18+ kategória:
1. Szerda S-Team Se
2. #majdleszvalahogy
3. Sex Drugs Basketball
4. Szoboszló All-Star
5. AND1
6. Lematch later
7. Attila segédjei
8. Róka móka
9. Hókotrók
10. Ballers
11. Kistücsök
12. Streetfighters

Köszönjük mindenkinek a részvételt.

HírekKosárlabda
[ 2017.04.24. ]

U12-es csapatunk szombaton lejátszotta a bajnokság 8.-ik egyben utolsó hivatalos fordulóját.

Írta: Zs.S
DIFE KK – Eko Sighet(románia) 63-92

Hegedűs G.; Kovács K.; Szabó A. 18; Bernáth R. 12; Balogh V.; Kovács L. 5; Molnár A.; Vajda Z. 14; Lázók E. 2; Kulcsár D.; Erdei R. 10; Tóth G. 2.
Serestyén Fanni: Lelki stabilizátor.
Daku Attila: Szakmai segítő.
Máté József vezetőedző: Gratulálok az ellenfél csapatának a győzelemhez.
Büszke vagyok a játékosaimra, hogy végig tűrték az extra körülményeket. Kisebb nagyobb sérülést szenvedő játékosaimnak, mihamarabbi teljes felépülést!
Mint minden mérkőzésből ebből is tanultunk és levonjuk tanulságot, viszont az egész szezont tekintve ezt a mérkőzést irrelevánsnak tekintem.

NyKK Eötvös – DIFE KK 56-69

Hegedűs G. 1; Kovács K. 3; Szabó A. 11; Bernáth R. 13; Varga A.; Kovács L. 6; Kulcsár D. 5; Vajda Z. 6; Lázók E. 7; Szántó Zs. 2; Erdei R. 9; Papp Sz. 6

Serestyén Fanni: Lelki stabilizátor.
Daku Attila: Szakmai segítő.
Máté József vezetőedző: Első mérkőzésünk után egyből következett a második így nem sok idő maradt a pihenésre.
Célunk a 2-1 es játékszituációk kialakítása volt amit sikerült teljesíteni, ennek következménye volt, hogy majdnem minden játékosunk szerzett pontot ami büszkeséggel tölt el. Sajnos ellenfelünk extra magassággal rendelkező játékosát nem sikerült hatástalanítanunk így a palánk alól sok kosarat kaptunk.
Gratulálok az Eötvös csapatának és Pelyvás Lajos kollégának.
Gratulálok saját csapatomnak a mérkőzéshez.

Szeretnék gratulálni csapatomnak a 8 forduló mérkőzéséhez és ahhoz az edzésmunkához amit eddig elvégeztek az év során. Óriásit fejlődött a csapat mind egyénileg mind csapat szinten. Öröm látni azt a lelkesedést amivel a gyerekek kosárlabdáznak legyen szó akár edzésről akár mérkőzésről.
Büszke vagyok rátok gyerekek!
Hajrá DIFE!