[ 2012.01.28. ]

Edzőmeccs

Tegnap edzés helyett, egy kihívásnak tettünk eleget…

Sziasztok!

Tegnap edzés helyett, egy kihívásnak tettünk eleget, miszerint a volt Derecskei játékosok szerettek volna megmérkőzni a jelenlegi DIFE csapatával. A mérkőzés remek szórakozást nyújtott mindkét fél számára. Tőlünk sajnos többen nem tudtak eljönni, de így is nagyon komolyan vettük a játékot, ezt az eredmény is megmutatta, de ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a lényeg, így a végeredményt nem is közöljük, hanem a játék élménye és szeretete volt igazából fontos. Ez a tegnap esti játék biztosan közelebb hozza a jelent és a múltat. Bízunk benne hogy a következő hazai mérkőzésen, már a lelátón látjuk a tegnapi “ellenfelünk” tagjait és barátait. Apropó mérkőzés, ha sikerül megegyezni a Factum Jóbarátokkal akkor szerdán, Február elsején pótoljuk az elmaradt mérkőzést, este 8 órától. Mindenkit sok szeretettel várunk.

HírekKosárlabda
[ 2012.01.09. ]

Megint utánpótlás

Írta: FERENCZI

Néhány utánpótlás csapat képet hoztam nektek, amit megtalálhattok a csapat facebook oldalán! Az utánpótlás csapat edzője Kovács Balázs aki remek munkát végez a kicsiknél. A képeken a Mikulás kupáról és az óév utolsó edzéséről láthattok elcsípett pillanatokat. A Karácsony Kupa összefoglalóját már olvashattátok, de ha nem akkor a www.dife.hu -n pótolhatjátok. Az utolsó edzés December 21-én volt, kicsit eltért a megszokottól hiszen az ifjú titánokon kívül a szülők is részt vettek rajta. Persze Balázs nem dolgoztatta meg őket, hanem játékra invitálta a bátor anyukákat és apukákat, a szülők csapata erősítést kapott, néhány felnőtt játékos személyében. Óriási móka alakult ki a pályán, volt mikor mindkét csapat összes játékosa a pályán volt. Az eredmény döntetlen lett.
Reméljük lesz máskor is ehhez hasonló kezdeményezés, mert közelebb kerülnek a ma játékosai a holnap játékosaihoz és a szülök is megismerhetik azt a sportot amit a gyermekeik választottak.

[ 2012.01.03. ]

Újra munkában!

Írta: FERENCZI

Megvolt az első az első edzés 2012-ben. Boldog újévek kívánásai után elkezdtünk dolgozni, 30p futás, majd egy kicsi játék, végül medicinlabdázással zártuk az edzést. Szerdán ettől egy kicsit több lesz!!!

[ 2012.01.03. ]

Bajnokság állása!

Jelenleg így áll a bajnokság…

   MÉRK. GY. D. + KÜL %
1. D. MEDIKUS 6 6 0 567 351 216 1,0000
2. HAJDÚHADHÁZ 7 5 2 566 447 119 0,8571
3. HAJDÚSZOBOSZLÓ 7 4 3 475 435 40 0,7857
4. DIFE KK 6 3 3 346 394 -48 0,7500
5. DEBRECENI 12-EK 7 3 4 592 533 59 0,7143
6. ICHTÜSZ 9 3 6 570 592 -22 0,6667
7. FACTUMJÓBARÁTOK 6 0 6 216 580 -364 0,5000

Van még egy elmaradt mérkőzésünk a Factum Jóbarátok ellen December végéről amit, ebben a hónapban fogunk pótolni. Időpontja még kérdéses, természetesen amint meg lesz az időpont, tudatni fogjuk veletek.

HírekKosárlabda
[ 2011.12.30. ]

B.U.É.K

„Tervekhez szerencsét, munkádhoz kedvet, minden földi jóból a legkedvesebbet. Kérem a Jó Istent küldjön áldást rátok, hogy az új év minden napján vigyázzon Reátok! BUÉK”

„Tervekhez szerencsét, munkádhoz kedvet, minden földi jóból a legkedvesebbet. Kérem a Jó Istent küldjön áldást rátok, hogy az új év minden napján vigyázzon Reátok! BUÉK”

Elérkezett 2011 vége, ilyenkor sokan visszatekintenek az eltelt egy esztendő eseményeire, na mi ezt most nem tesszük, hisz nálunk még tart az idény. A végén azonban összefoglaljuk az 2011-2012 bajnokság történéseit és eseményeit! Viszont ezúton szeretnénk megköszönni az összes szurkoló biztatását, a kritikákat, ami hol negatív, hol pozitív kicsengésű volt! Próbálunk megfelelni mindenkinek továbbra is. Szeretnénk örömet és büszkeséget szerezni mind Derecske városának, mind az elkötelezett híveinknek, mindent megteszünk azért, hogy a megkezdett úton végigmenjünk és az erre az idényre tervezett célokat elérjük! Kemény munka lesz, de ebben a csapatban megvan az a tűz és az alázat, valamint a kemény munka iránti igény, ami segít ebben. Nagy hálával tartozunk továbbá a támogatóinknak, akik nélkül nem tartanánk itt.

– Derecske Város Önkormányzata
– Derecske Alma
– Electrological Kft.
– Kistakács és Társai Kft.
– Szöllősi Lajos: Húsbolt
– Szőllősi Lajos: Zöldség- Gyümölcs
– Városgazdálkodási Kht. – Városi Sportcsarnok

[ 2011.12.24. ]

Streeball Tornateremben

Csapatunk 3 játékosa elindult a Püspökladányban megrendezett Kosárdzsemborin, ahol az előkelő ötödik helyett szerezte meg.

“Tegnap 3 játékosunk (Kis János, Juhász Péter, Kovács Attila) képviselte a Dife csapatát a Kosár Dzsembori 2011. Winter rendezvényen Püspökladányban. A profin megrendezett tornatermi streetball tornán csapatunk az előkelő 5. helyezést érte el, 14 résztvevő gárda közül.
Egyszerre három palánknál folytak a mérkőzések, a center pályán pedig különböző dobó versenyek voltak. Minden résztvevő a nevezési díj ellenében egy pólót, egy atlétát, üdítőt, és kenyérlángost kapott. A mérkőzések szüneteit táncoslányok műsora színesítette. Persze egész nap hangos zene adta a ritmust a kiváló játékosoknak. Több településről érkeztek csapatok: Karcag, Kisújszállás, Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Sárrétuvari, Nádudvar, Derecske és részt vettek püspökladányi azaz helyi csapatok is.
Csapatunk az első négy mérkőzését határozott, szép, magabiztos játékkal hozta, azonban az ötödik mérkőzésen nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a remekül játszó Kisújszállás csapata ellen, akik egészen a döntőig meneteltek. A négy közé nem jutott be csapatunk, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Egy igazán jó hangulatú, magas színvonalú rendezvényen vehettünk részt.”-Kovács Attila

Végeredmény:
1. Hajdúhadház
2. Kisújszállás
3. Karcag
4. Püspökladány
5. Derecske

HírekKosárlabda
[ 2011.12.24. ]

Karácsony

ÁLDOTT ÉS BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPET KÍVÁN MINDEN KEDVES SZURKOLÓJÁNAK ÉS DERECSKEI POLGÁRNAK A DIFE KK JÁTÉKOSAI ÉS VEZETŐSÉGE!!! NE FELEDJÜK EL HOGY NEM A FA ALATT DŐL EL MINDEN, MINT AHOGY AZ EGYIK MULTI MONDJA, HANEM A SZÍVÜNKBEN.

[ 2011.12.21. ]

Karácsony Kupa, 2011. Hajdúböszörmény

Írta: Kovács Balázs
Az utánpótlás csapatról még nem szólt hír. Itt az első.

2011. december 17-én Hajdúböszörményben a Karácsony Kupán vettünk részt a DIFE utánpótlás csapatával.
Nem csak a gyerekek, hanem a szülők, családok is nagy várakozással voltak az esemény előtt. 10 gyerek, 6 család és 7 autó találkozott reggel 7 órakor szombaton a sportcsarnoknál ill. volt még valaki, akinek ezúton is szeretnénk megköszöni, hogy elkísért minket. Ő SZéll Gáborné Terike néni a Bocskai iskola testnevőnője. Terike néni gondos figyelemmel kíséri a gyerekek sportolását, és nagy segítségünkre van a kosárlabda tanfolyamban.
8 óra után pár perccel meg is érkeztünk Böszrménybe a Középkerti Általános Iskolához. Az idő kivételesen jó volt. Szeles és esős, az iskola pedig zárva volt, és csak fél9kor tárultak ki a kapuk.
A bejutást követően elfoglaltuk az öltözőt. A gyerekek a közelgő karácsonyra és az eddigi szép munkájuk jutalmául egy-egy Derecske feliratú pólót kaptak, amit egyből is fel is avathattak a mérkőzésen.
Két mérkőzés és egy dobóverseny várt feladatul a csapatra. Az első mérkőzésen a helyi 1998-2000-es, a második mérkőzésen a helyi 2001-es fiatalok vártak ellenfelül. A mi csapatunk 1999 és 2001 közötti születésű.
Mindkét mérkőzésen a rutinos hazaiak győztek, de szépen helytálltunk. Tudni kell, hogy ellenfelünk kezeiben lábaiban már 4-5 év edzés és sokaknál több mint 60 mérkőzés volt. Ezzel szemben nálunk több újoncot is avattunk, akik elősször léptek pályára hivatalos mérkőzésen.
A legnagyobb örömet az okozta, hogy mindkét mérkőzésen úgy hagytuk el a pályát, hogy minden játékos dobott kosarat, valamint sok büntetőt harcoltunk ki, aminek több mint felét értékesítettük is, ami még nagyobb korosztályban is elismerést vált ki.
A jó dobás a KO versenyben is meglátszott. Két korosztályban zajlottak a küzdelmek, a Békési fiúk (külön korosztályban Bálint a 2011esek között lett 3., Tibi a nagyoknál) 3. és Fülöp Patrik 4. helyig jutott.
Nagy Gratuláció jár tehát mindenkinek. Csapatunk névsora:
BÉKÉSI BÁLINT, BÉKÉSI TIBOR, BOROS DÁVID, DÜRGŐ GERGELY, FAZAKAS MÓZES, FÜLÖP PATRIK, PFANDLER ÁDÁM, SARKADI BALÁZS, SERES DÁNIEL, ZSÁKAI SÁNDOR
Edző: Kovács Balázs
A Békési, a Dürgő, a Fülöp, a Pfandler, a Seres és a Zsákai családnak külön köszönet, hogy elkísértek és utaztattak minket!

[ 2011.11.28. ]

A kosarasok is megkezdték

Derecske Hírek 2011.11.

[ 2011.11.25. ]

Vérünket adtuk az első győzelemért!!!

Írta: FERENCZI
97:94-re nyertünk. Kemény, férfias mérkőzésen szereztük meg szezonbeli első győzelmünket!

Debreceni 12 – DIFE KK (22-24), (23-21), (20-25), (29-27) 94 – 97

Helyszín: Debrecen

Játékvezetők: Tankó I., Kovács B.

Kezdőcsapatok:

Debreceni 12: Bandi Sz. 4, Asbóth E.14/3, Turi V.13/12, Rácz L. 27, Kisházi B. 31/3
Csere: Sípos Gy. 5/3

DIFE KK:Veres D. 10/3, Kis J., Kulcsár T. 8, Juhász I. 27/21, Kovács A. 11
Csere: Kovács Pintye P. 5, Horváth A. 6, Walke K. 25/9,Lőrincz S. 3/3, Szöllősi Gy., Teigler T., Cseh I. 2

I.Negyed/22-24/: A feldobás után mi hoztuk el a labdát, de nem kezdtük jól az első negyedet. Az 1. perc végére már 4-0-ra vezetett az ellenfél, emellett Kulcsár már begyűjtött 2 személyi hibát is. Walke időt is kért a 3. percben. Időkérés után a 4. percben Kovács szerezte az első pontjainkat. Már az 5. percben kigyűlt a csapat személyi hibánk, így minden egyes fault után büntetőt dobhatott az ellenfél. Juhász rossz dobása után az ellentámadást kivédekeztük és a megszerzett labdát értékesítettük, 6-5 ide az 5. percben. A pályán változás történt a DIFE csapatában, Walke lehozta Verest és beküldte Kovács Pintyét. Újabb fault, de most mi dobhatunk kettőt. Kulcsár az elsőt bedobta a másodikat kihagyta. Kovács Pintye is betalált, a 12-ek válaszolt, Turi dobott be egy 3 pontost. 6. percben újabb Kulcsár személyi, sajnos a kosár jó volt így dobhat egy büntetőt is az ellenfél. Az állás a 8. percben 18-15 oda. Kulcsár megkapta a negyedik személyi hibáját, le is lett cserélve, bejött a pályára Horváth András. Megkaptuk a harmadik hárompontosunkat. Turinak centerposztból nem ment, de kintről igen, sajnos. A hazai csapat a 9. percben időt kért, nekik is kigyűlt a csapat hiba. Az időkérés alatt cseréltünk, bejött Walke majd dobott két büntetőt, 18-17. Újabb csere nálunk, Juhász le, Lőrincz be. 10. percben Kovács Pintye faultolt, a büntetőt értékesítette a Debreceni csapat. A negyed végén még Walke dobott 2 büntetőt. A negyed vége: 22 – 24 ide.

II.Negyed/23-21/Megint későn kezdtünk bele a pontgyártásba, Lőrincz dobott 3 pontost, de ez is csak az egyenlítésre volt elég. 27 – 27. Kovács pontokat érő betörése után, állt a játék egy kis ideig, mert Walke szemöldöke felszakadt, Horváth Andrást pedig lekönyökölték. Az 5. percben kicsit elhúzott a 12-ek, 5 ponttal vezetnek. A 12-ek idegállapotát jelzi, hogy Asbóth teljesen kikelt magából, amikor befújtak ellene egy faultot. Walke szája is felszakadt egy könyöklés után. Kovács A. begyűjtötte a 4 faultját. A 6. percben kigyűlt megint a csapat személyi hibánk. Úgy tűnt, hogy a csapat összeesett, mert az ellenfél elhúzott 8 ponttal. Az állás:43:35. Kulcsár és Veres pontjaival visszajöttünk a mérkőzésbe, 44:41. Walke újabb büntetőket értékesített, közben a negyed utolsó percében Kulcsár megkapta az ötödik személyi hibáját. A félidőben az állás: 45:45

Az első félidő izgalmas, de sokszor elég férfias játékot hozott. A játékvezetőknek nagyon nehéz dolguk volt, mindkét csapat rengeteg személyi hibát szerzett, ezek megítélése sokszor nagy vitát váltott ki a hazai csapat játékosaikból. Olyan volt mintha valami brazil szappanopera menne a tv-ben. Érdekes módon, amikor Horváth és Walke ugyanabban a percben sérültek meg, csend volt a csarnokban. Fura volt látni, hogy mennyire nem fekszik a DIFE játéka a 12-eknek, de ez cseppet sem zavart minket. A félidő végén egyenlő volt az állás, bízhattunk abban, hogy továbbra is remek mérkőzést láthatunk.

III.Negyed/20-25/ Négy faultot szereztünk már a második percben, jöhetnek majd a „bónuszok”. A 12-ek minden egyes személyi hiba után büntetőt dobhat. Veres is összeszedte a negyedik hibáját. Szerencsére hadilábon állnak a hazaiak a büntető értékesítésével, ritka mikor mindkettőt értékesíteni tudják. Juhász három pontosa után vezetünk, de nem marad el a válasz sem, triplát szórnak ők is. Újabb 3-as mindkét oldalon. Szinte hihetetlen, tovább folytatódik a „tripla dobó verseny”. Walke és Juhász viszi most hátán a csapatot. Kicsit sikerült elhúzni a Debreceni csapattól. Kilenc pont az előnyünk. Veres büntetőket hibázott az ellentámadásból kosarat kaptunk. Az állás 67:63, időt kérünk, mert az előnyünk csökkent. Az időkérés után újabb pontokat kaptunk, de a negyed végén a vendégcsapat játékos edzője 1 másodperccel a vége előtt a saját térfeléről dobott kosarat. A élményszámba menő triplával öt pontos előnyre tettünk szert. Az állás:65:70 ide.

IV.Negyed/29-27/Elérkezett az utolsó negyed, tele izgalmakkal. Kosarat kaptunk, de sikerült válaszolni rá. A meccs elején tapasztalható kemény játék alább hagyott, nem nagyon foglalkoztak a csapatok a védekezéssel, talán ennek is köszönhető. Persze azért még akadtak faultok, de messze nem annyi, mint a meccs elején. Potyogtak a kosarak, nálunk leginkább Juhász volt elemében. Rengeteg „trojkát” dobott. A negyed 4. percében kipontozódott Kovács. Majd 1 perccel később a hazai oldalon Turi jutott hasonló sorsra, na ezért nem bánkódtunk, már, csak azért sem mert az egyik legjobb tripla dobóját vesztette el a 12-ek csapata. Folytatódik a Juhász show, naná hogy 3 pontost dob. A válasz sem maradt el, kosár jó, pluszbüntető, bement a büntető is. Időt kértünk a 6. percben 80-81-es állásnál. 8. percig felváltva vezettek a csapatok, még ebben a percben a harmadik kezdő játékosunk is kipontozódott, Veres ülhetett le végleg a padra, helyette Lőrincz jött be a pályára. Juhász hármasával folytatódott a meccs. Büntetőkkel mi is hadilábon álltunk Kovács Pintye büntetőiből csak egy ment be. 30 másodperccel meccs vége előtt időt kért a hazai csapat, öt pont az előnyünk. Az időkérés után két büntetőhöz jutott a hazai csapat, értékesítették mind kettőt. Az ellentámadásból a labdát elveszítettük, egy triplával egál lehet. Sorsdöntő pillanatban Walke adott egy sapkát Asbóthnak, majd lefaultolták Károlyt. Mindkét büntetőt bedobta. Most mi kértünk időt, már csak 7 másodperc van vissza. A pici szünet után támadhatott a Debrecen, Juhász faultolt és a megítélt büntetőket értékesítették. 3 mp van, vissza a palánk alól jövünk, a bedobásból Szöllösi kapta meg a labdát, szorult helyzetben jól passzolt Walke-nak aki azonnal eleresztette a dobást és be is ment. De már csak a sípszó után. Nem adták meg. Így a vége: 97-94. Nyertünk!!!

A második félidő talán még jobb volt, mint az első. Kevesebb hiszti és színészkedés volt a Debreceni csapat részéről, így többet tudtak foglalkozni a játékkal. Rengeteget reklamált a hazai csapat a játékvezetői ítéletek ellen. Voltak nehezen megítélhető szituációk. Mi mindig elfogadtuk az ítéletet. Végül fordulatokban és izgalmakban gazdag második félidőt láthatott a közönség. Mindkét csapatban voltak nagyon jó teljesítmények. Számunkra szívderítő hogy látszott a csapaton a küzdeni akarás és a győzelem megszerzése iránti vágy, függetlenül attól, hogy ki hol lakik. Egy csapat vagyunk, egy irányba húzzuk a szekeret. Derecske városának akarunk dicsőséget hozni, és azoknak, akik szeretik a kosárlabdát. Ez a győzelem kijárt már régóta a csapatnak. Ebből a győzelemből erőt lehet meríteni a következő meccsekre, de nem szabad, hogy elbízzuk magunkat. A csapat minden tagja nagy dicséretet érdemel, függetlenül attól, hogy játszott vagy nem.
Köszönet a szép estéért! Szép volt fiúk! Hajrá Derecske, Hajrá DIFE!!!

[ 2011.11.17. ]

ELMARAD A SZOMBATI MECCS

Írta: FERENCZI

ELMARAD AZ “ÉV MECCSE” AMI SZOMBATON KERÜLT VOLNA MEGRENDEZÉSRE. PÓTOLVA LESZ, IDŐPONT MÉG EGYEZTETÉS ALATT. AMINT LESZ INFORMÁCIÓ A PÓTLÁS IDŐPONTJÁRÓL, AZT AZONNAL KÖZZÉ TESSZÜK!

[ 2011.11.16. ]

Egy Derecskei fiatal élete a csapatban!

Ma egy tehetséges fiatal Derecskei kosarassal készítettem interjút. Hosszú és sok munka kell míg beépül a nagy csapatba, de a jövő a fiataloké csak legyen türelme kivárni. Biztos vagyok benne, hogy Szőllősi Györgynek lesz türelme!

Mióta kosárlabdázol, és kinél kezdted?

Szőllősi György.:2005 szeptemberében döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam a kosárlabda terén, amit egyáltalán nem bántam meg. Az akkori edzőnk Kovács Balázs volt, mellette pedig Pápa Krisztián is edzette a fiatalokat.

Mi a véleményed Walke Károlyról, milyen edzőnek tartod?
Sz.Gy.:Úgy gondolom, hogy a csapatunk sokat fejlődött, köszönet ezért Walke Károlynak, aki 2011 júliusa óta van a csapatnál, edzőkén., Kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a csapatot sikerre vezesse a bajnokságban és az elkövetkező egy két évben.

Milyenek az edzések? Megszoktad már Károly edzés ritmusát?
Sz.Gy.: Az edzésterv az nagyon jól van összerakva, és emellett tartalmas is. Fárasztó tud lenni egy némelyik, viszont úgy gondolom, hogy ez kell ahhoz, hogy fejlődjünk. Kezdjük felvenni azt a ritmust, amit Karcsi elvár tőlünk, mi pedig bele is adunk mindent, ami tőlünk telik.

Hogyan értékeled a helyed a csapatban?
Sz.Gy.: Én, mint a csapat közel legfiatalabb játékosa úgy vélem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy fejlődjek, és hogy segítsem a többieket is a munkában. Az igaz, hogy nem mindig kapok játéklehetőséget a mérkőzéseken, de nem bánom, mert elsősorban nem ez a fő célom. A testmozgás nagyon fontos számomra, főleg ezért kosarazok, na meg a társaság miatt is, viszont ez nem azt jelenti, hogy nincs meg bennem a versenyszellem.

Szerinted miért van ilyen kevés Derecskei kosárlabdázó a csapatban?
Sz.Gy.: Az elkeserítő, hogy ilyen kevesen vagyunk Derecskeiek a csapatban, ahhoz képest, hogy pár éve mennyien voltunk. Talán a család, munka, vagy a tanulás lehet az oka, én sem tudom, csak találgatni tudok, talán még változni fog.

Milyen a kapcsolatod az idősebb játékosokkal, be tudtál illeszkedni illetve érzed hogy elfogadtak?
Sz.Gy.: Igen, úgy érzem “befogadtak a bandába”. Edzések után is gyakran leülünk és egy üdítő mellett megbeszéljük az edzést, szórakozunk kicsit, mikor mit találunk ki. A csapat összes játékosával jó kapcsolatban vagyok, és szerintem ez az alapja annak, hogy edzésen még jobb legyen a csapatmunka és az összetartás.

Mi lesz a Szombaton megrendezésre kerülő presztízs mérkőzés végkimenetele?
Sz.Gy.:Ami a szombati mérkőzést illeti, bízok benne, hogy megnyerjük, esélyt bőven látok rá, abból kiindulva, amiket eddig játszottunk a Hajdúszoboszló csapata ellen. Remélem, győztesen jövünk le a pályáról.

Köszönöm hogy válaszoltál a kérdésekre, szombaton pedig mindent bele. Én kint leszek a mérkőzésen és lelátóról szurkolok nektek!

Ferenczi