HírekKosárlabda
[ 2017.11.22. ]

Otthon lépett pályára a DIFE!

Írta: Zs.S
Három idegenbeli mérkőzést követően szerda este
a 4.fordulóban játszott először hazai környezetben a DIFE
a megyei bajnokságban, ahol a DEAC Öregfiúk csapatát látta vendégül.

Az Öregfiúk kezdték jobban a mérkőzést és hamar 6 pontos előnyt szereztek. A DIFE részéről a csapatkapitány Porkoláb Gyula dobta első kosarakat majd a negyed végén az új igazolás Marin Soma volt erdményes a hárompontos vonalon túlról.

A második negyed első fele ismét a vendégeké volt.
A derecskei játékosok a negyed második felében voltak inkább eredményesek.
A fordulást követően a harmadik negyedben a hazaiak nagy erőfeszítést tettek, hogy a félidei 10 pontos hátrányt ledolgozzák. Ez részben sikerült is hiszen a negyed végére már csak 8 pont volt a két csapat közti különbség. Ekkor még úgy tünt szoros és kiélezett lehet az utolsó negyed.
Sajnos azonban 3. negyed lendületét és hatékony védekezését nem sikerült átmenteni a negyedik negyedre,
a dobások is pontatlanok voltak. Így a vendégek magasságukat és rutinjukat kihasználva megnyerték a mérkőzést.

A végeredmény: DIFE KK- DEAC Öregfiúk 49-75

A DIFE legjobb dobói: Marin Soma 15/9, Porkoláb Gyula 11/3, Török Zoltán 7/3, Fazekas Csongor 4, Zsákai Sándor 4, Beke Lajos 2, Daku Attila 2, Dóra Bálint 2, Fülöp Patrik 2 .

HírekKosárlabda
[ 2017.11.21. ]

A DIFE U14es csapata a mai napon fogadta a Debreceni Kosárlabda Akadémia serdülő csapatát.

Írta: Zs.S
Egy nagyon tanulságos edzőmérkőzést sikerült játszani .

Máté József edző: Ismeretlen volt számunkra ellenfelünk. Rendkívül dinamikus ,jó csapat.
Amit kértem, a srácok nagyrészben sikerült megvalósítani. Voltak hibák amik a következő időszak feladatai lesznek.
Csütörtökön visszavágó.
Köszönöm Rácz Bence segítőmnek aki még a születésnapján is vállalta, hogy fujja a mérkőzést. Isten Éltessen Bencus!

HírekKosárlabda
[ 2017.11.09. ]

DIFE KK- Hajdúböszörmény

Írta: Zs.S
A 2. fordulóban a Ziccer Tigrisek elleni idegenbeli 113-41-es vereséget követően ezúttal Hajdúböszörményben lépett pályára a DIFE megyei csapata.

Nem érkezett a legerősebb összeállításban a derecskei csapat, többen is hiányoztak a mérkőzésről.

Ennek ellenére a negyed első felében kiegyenlített volt a játék és ekkor még úgy tünt szoros lehet a találkozó.
Sajnos a két csapat közti különbség hamar kijött és a negyed második felétől átvették hazaiak az irányítást. A mérkőzés utolsó negyedében ugyan nagy hajrába kezdtek a Fiúk, de ez csak a szépítésre volt elegendő.
A DIFE csapat ugyan lelkesen, de sok hibával és nagyon pontatlanul játszott.

A végeredmény Hajdúböszörményi TE- DIFE KK: 74-49

A legjobb dobók: Fülöp Patrik 19/3, Porkoláb Gyula 12, Daku Attila 11, Zsákai Sándor 3/3, Csóré Tamás 2, Fazekas Csongor 2.

Következő fordulóban 2017.11.22-én már hazai pályán játszik a DIFE.

HírekKosárlabda
[ 2017.11.06. ]

Szezon kezdete!

Írta: Zs.S
Hétfőn megkezdte az edzéseket a DIFE felnőtt csapata.

A csapathoz csatlakoztak az egyesület utánpótlás játékosai is és velük kiegészülve kezdte meg a felkészülést a 2017/18.-as szezonra.
Az első edzés nagyon jó hangulatban telt annak ellenére, hogy a játékosok alaposan megizzadtak.

[ 2017.10.28. ]

DIFE Hírek

Derecske Hírek 2017.10.

[ 2017.10.06. ]

DIFE évnyitó gála

2017.10.06.

[ 2017.09.28. ]

DIFE Hírek

Derecske Hírek 2017.09.

HírekKosárlabda
[ 2017.07.30. ]

DIFE kosarasok a PERKUPAI edzőtáborba.

Írta: Zs.S
Megszerveztük a perkupai edzőtábort

2017 Junius 27-30 között a dife csapat számára lett megszervezve a perkupai edzőtábor

[ 2017.07.25. ]

VIII. DIFE Perkupai tábor beszámoló

DIFE Perkupa táborozás
2017. 07. 17-23.

Ebben az évben nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Derecske Ifjúságáért Egyesület szervezésében a perkupai tábor. Július 17-én 37 gyerekkel indultunk útnak.

Odafelé Miskolctapolcán a bobpályán és a közeli játszótéren töltöttünk el néhány órát. A gyerekek izgatottan várták, hogy a szállásra érjünk. Vacsora után a társalgóban ismerkedési- és csapatépítő játékokat játszottunk.

Kedden a Rudabányánál található gyönyörű bányatóhoz vezetett az utunk, ahol vasércet is kerestünk. Ebéd után felsétáltunk a tábor mögött található Őrhegyre lovakat simogatni. Az esti program táncház volt.

Szerdán egy hosszú túra következett a Telekes völgyben található Ördög gáthoz. Itt pihenésként számháborúztunk. Visszaérve a táborba kicsit lehűtöttük magunkat a közeli Bódva folyóban. Este közös társasjáték zárta a napot.

Csütörtökön Jósvafőn a Tengerszem játszótér, tanösvény és tó volt a cél. Bújócskázás, kincskeresés után, fürödtünk és napoztunk egy kicsit.

Pénteken a Bódvarákó mellett található Rákóczi barlanghoz utaztunk. A különleges forma- és színvilággal rendelkező barlangot vaslétrákon, hidakon jártuk be egy rövid, de kissé megerőltető túrán. Ezt követte az esti bátorságpróba.

Szombaton a játéké volt a főszerep. Volt csocsó-, pingpong bajnokság, vízibomba, vetélkedő a hét eseményeiről. A nap végén a táborzáró keretében kiosztottuk a jól megérdemelt jutalmakat (érmeket, emléklapokat, kupát). A legtöbb pontot szerzett táborozó és ezzel a kupa tulajdonosa az idén Kádár Csaba lett.

Vasárnap fájó szívvel elköszöntünk Perkupától.

Jövőre újra ugyanitt!

HírekKörnyezetvédelem
[ 2017.06.28. ]

Őshonos fafajtákat ültettek a gyerekek az iskola elé

A mondás úgy tartja: a legalkalmasabb időpont egy fa ültetésére húsz évvel ezelőtt volt. A második legalkalmasabb időpont most van. Többen is így gondolták ezt, mikor idén tavasszal a Bocskai iskola megújult Lengyel utcai épülete elé faültetést szerveztek. Az ötlet a DIFE- tagjaitól eredt, a szervezésben a tanárok is segítettek, a Nyírerdő Zrt. facsemetével, a DEVAG Kft. a szakszerű ültetésben való segítségnyújtással támogatta a megvalósulást.

A csemeték kiválasztásánál szempont volt, hogy a kiválasztott fák a nálunk őshonos fajtákból kerüljenek ki, így növekedésüket környezetismeret órán is tanulmányozhassák a gyermekek. Az udvarra azonban olyan fák kerültek, melyek gyors növekedésükkel hamar árnyékot teremtenek a gyermekek számára. A választás ezért a kocsányos tölgyre, a magyar kőrisre, a pusztai szilre és nemesített nyárfára esett.